Helyi hírek, események


Bálint András "Arany estje"

2017.10.26

A Radnóti Színház 13 év után felújította és újra műsorra tűzte Bálint András Arany János estjét, melyet ezúttal Bólyban is bemutatott a nagyközönség előtt. Bálint András nevéhez több, nagy sikerű önálló est fűződik, így többek között Radnóti Miklós, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő és Márai Sándor műveiből készített már előadásokat. A mostani est azt az Arany Jánost idézte meg, aki ifjúkori barátot hiányol, a figyelmes szerkesztőt, a kislányát gyászolót, Az ember tragédiája dramaturgját, a Szent István-rend lovagkeresztjét visszautasítót, majd elfogadót, a test nyavalyáira panaszkodót, a Margitszigeten bolyongót, az Őszikék mesterét, az ironikus, bölcs embert. Ebbe a bőrbe bújt bele egy órára a Kossuth díjas művész, aki a műfajok sokszínűségével – versek, balladák, naplójegyzetek, levélrészletek, szerkesztői megjegyzések bemutatásával – egy másféle, gazdagabb Arany-képet tár elénk, mint amit eddig ismerhettünk. „Ha az Ezeregyéjszaka dzsinjei egy nap felkapnák Magyarországot és elvinnék a távolabbi egekbe, úgy hogy a helyén nem maradna semmi más, csak Arany János tizenkét kötete, ezekből a mágikus könyvekből maradék nélkül ki lehetne olvasni a magyarság képét.” ezek Szerb Antal gondolatai, amelyre csakis ráerősített Bálint András kiváló előadói estjével. Köszönjük ezt a páratlan élményt.


Sváb Zenei Hétvége Villányban

2017.09.10

A Bajorsör-barátok Hagyományőrző Egyesülete, ismét nagyot domborított. A lll. Sváb Zenei Hetvégére, sok ezer magyaroszági német kultúrínyencet csaloga...

Bővebben →

Támogatott iskolák

2017.09.10

Csaknem 1,2 millió általános és középiskolás gyermek kezdte meg országosan az idei tanévet. Az állam érdeke, hogy minél jobb körülmények között folyj...

Bővebben →

Veterán derbi siófoki sikerrel

2017.09.05

A Vadas Ferenc emléktornára, ezúttal is 6 kiváló veterán gárda érkezett, a bólyi sportpályára. Az MLSZ Veterán Szekciója, hosszú évek óta gondoskodik ...

Bővebben →

Felhúzták a nyúlcipőt

2017.09.05

Eső előtte és eső utána, de közben verőfényes napsütés. Mindez a 8. Bólyi Szüreti Vesszőfutás legfőbb jellemzője. A futás oly egyszerű sportág, mint ...

Bővebben →

Becsengettek

2017.09.05

Az idei tanévnyitó a bólyi Óvoda udvarán kezdődött. Itt gyülekeztek a leendő kis elsősök, hátukon az iskolatáskával, amely enapon még kellemes teher v...

Bővebben →

Kukorica mustra a Trigoval

2017.09.01

Nem hiába nevezik a kukoricát, tengerinek. Amerre a szem csak ellát, tengernyi területen terül el a határban. A tenger, pontosabban az óceán túlpatjá...

Bővebben →

Csirkepaprikás a Siklósi Vár tövében

2017.09.01

A siklósi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál - egy héttel a bólyi előtt - immár tizenhatodik éve került megrendezésre, augusztus utolsó hetvégéjén. A...

Bővebben →

Pityu 50! produkció

2017.09.01

Szüli napi buli, a Pécsváradi Várban. Lássuk be, nem egy szokványos dolog. 50 évet átölelő, zenei korszakokat bemutató koncertre ugyanakkor került már...

Bővebben →

Nyitott kapu, sportos napok

2017.09.01

A Szajki Fogadj El Alapítvány Fogyatékos Napközi Otthona, idén is megrendezte, két napos "Nyitott kapu" programsorozatát. "Együtt egymásért és az egés...

Bővebben →

Kívánságok éjszakája

2017.08.24

Sok százan keresték fel idén is a töttösi Három Kívánság Tavat. A kívánságok éjszakája mágnesként vonzotta az álmok álmodóit. Többségében családostó...

Bővebben →

Új kenyér és Szent István ünnepe

2017.08.24

Az új kenyér ünnepét Bólyban is, a "mindennapi" megáldásával, megszegésével, no és annak kóstolásával tették teljessé. Minderre, a szentmisét követően...

Bővebben →

Megnyílt a Kiskastély Vendéglő

2017.08.24

Uniós forrásból, a városrehabilitációs program keretében felújították az egykori Montenuovo kastélyhoz tartozó, úgynevezett kiskastélyt. Régóta dédelg...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162