Helyi hírek, események
A császár új ruhája

Kisebb méhkasra hasonlított a bólyi óvoda előtti tér, oly sokan eljöttek az Őszanyó hetek záró akkordjára. Lampionokat és egyéb kiegészítőket is be lehetett szerezni, az alkalomra nyílt "kirakodóvásáron". Minden jól jött, ami fényforrás, hiszen a sokadalom, Márton napi lampionos felvonulásra készülődött. Soha ennyien nem voltak még, a résztvevők száma megközelítette a 400 főt. S ahogy az lenni szokott, Őszanyó hintóját követve indult útjára a gyerekekből, szülőkből és nagyszülőkből álló felvonuló had a bólyi park irányába. Útjukat töklámpások jelezték, amelyek misztikus hangulatot teremtettek a jópofa sétához.
A parkban felállított sátor alatt foglalt helyet a sok száz résztvevő. Ugyanis az óvónőkből álló amatőr színjátszó társulat, itt adta elő "A Császár új ruhája" című mesejátékot. A vidám produkciót, végig nevették és kuncogták a nézők, olyan jó hangulatú volt.
A műsor után az óvoda hagymás zsíroskenyérrel kedveskedett a zárórendezvény vendégeinek. Idén is tökéletesen sikerült az Őszanyó programsorozat. Jövőre pedig jöhet a folytatása.

Nemzetiségek estje Szajkon
Példaértékű összefogásról tettek tanubizonyságot a szajki svábok és sokácok. Közös gasztropartijukra és kulturális estjükre invitálták a község lakoss...
Bővebben →
Zsíroskenyér a lampionos "túra" utánra
Márton napi lampionos felvonulásra gyülekeztek a kultúrház előtt a szajki gyerekek és szüleik. Jó kis családi és közösségi program volt ez, a hagyomán...
Bővebben →
Márton napi finomságok a Kiskastélyban
Márton napi ínyencségekkel várták a liba ételek szerelmeseit a bólyi Kiskastély Vendéglőbe. A gasztrocsodákról az étterem séfjei gondoskodtak, kihozva...
Bővebben →
Szederkényi lábtoll-labda sikerek
Gyerek és serdülő országos lábtoll-labda Tini kupára került sor a bólyi suli sportcsarnokában. Csapatban és párosban mérettettek meg a csapatok, amely...
Bővebben →
Ízkavalkád Nagynyárádon
A Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft. és a Nagynyárádi Önkormányzat közös szórakoztató napjára és gasztropartijára került a helyi kultúrházban. Köztudotta...
Bővebben →
Kis muzsikusok az óvodában
A Bólyi Zenesuli kis növendékei örömöt csempésztek muzsikájuk által, a helyi óvodások szívébe. Csodálatos dallamokat hoztak magukkal, a hagyományos ős...
Bővebben →
Készülnek az ajándéktárgyak
A Bólyi Kastély s így a Gyermekotthon udvara gyönyörű arcát mutatta még pár hete az őszi napsütésben. Az ezer színben pompázó környezet, idilli lakóko...
Bővebben →
Chiliben erőssek
A mohácsi lfjúsági Centrumban megrendezett novemberi kézműves vásáron minden fellelhető volt, ami szemnek szájnak ingere. Ugyanakkor, eljött a kapszai...
Bővebben →
Bezerédi verses estje
Bagatel címmel, Bezerédi verses estre került sor a bólyi moziban. Bezerédi Zoltán 1955-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát...
Bővebben →
Túl a sárgaöv vizsgákon a judósok
Kun Csaba judo mester irányításával, 2 éve folynak az önvédelmi sportág edzései Bólyban. A Küzdősport Szakosztály többi ágához hasonlóan, ők is átkölt...
Bővebben →
Elismerték a vizimalom "megmentőjét"
Egy régi épületet felújítani és azt a közösségi élet centrumává tenni, mindenképpen dícséretes dolog. S hogy egy álomból miként lesz valóság? Mennyire...
Bővebben →
Rendezett kis falu Sátorhely
Az Emlékparkjáról híres Sátorhely, irigylésre méltó település. Csendes, rendezett környezetben élnek itt az emberek, van egy gyönyörű szép parkjuk, mű...
Bővebben →