Helyi hírek, események


Nyáradi búcsúfaállítás

2017.11.16

Hétvégén rendezték meg Nagynyárádon, a hagyományos búcsúfaállítást. A Márton napi programok egyik éke és az egyik legpatinásabb hagyománya ez a sváb községnek. Ugyanis a búcsúfa állítása, egybe esik a Márton nappal, lsten igazából, ez az őszi betakarítások befejezésének ünnepe. A hagyomány Nagynyárádon máig él, minden második esztendőben felelevenítik ezt. Idén az Erb család portáján díszítették fel a búcsúfát, vasárnap pedig itt gyülekezett az ünneplő sokaság, s indult útjára a faluba a színpompás menet.

A sbáb zenére való vonulás figyelemfelkeltő, sokan szemlélik azt a házuk elé kiállva vagy éppen csatlakoznak az ünneplő közösséghez. A kultúrház elé érve a markos legények jól begyakorolt technikával helyezik a helyére a búcsúfát. Majd körbetáncolják azt a népviseletben pompázó hagyományőrző néptáncosok. Az ünnepség keretében a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának hivalatvezetője átadta az idő közben begördülő kisbusz kulcsát, mégpedig a helyi német önkormányzat elnökének. Ezt rajtuk keresztül nyerték el pályázat útján, nagy nagy megelégedésre. A búcsúfaállítás után, kultúrműsorra került sor a sportcsarnokban, sok sok hagyományőrző csoport részvételével. Felejthetetlen produkciókat láthattunk ezúttal is.


70 éves a Babarc SE

2019.07.10

A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell ...

Bővebben →

Partnertalálkozó Klippeléknél

2019.06.28

Partnertalálkozóra invitálta Klippel József térségünk polgármestereit, tüzép telepe beszállítóit és Baranya ismert építési vállalkozóit. Célja ezzel n...

Bővebben →

Bólyi bérmálkozás Püspök Atyával

2019.06.28

A pünkösd kiváló alkalom a bérmálkozásra. A bólyi gyerekek hagyományossan, a szentlélek eljövetelének ünnepén részesülnek ezen szentségben. A hittanta...

Bővebben →

Nyárádi kórustalálkozó

2019.06.28

Székelyszabar, Bonyhád, Kakasd és Nagynyárád kórusai adtak közös pünkösdi koncertet, a felújítás alatt álló nyárádi templomban. Egyházi és világi dalo...

Bővebben →

Bólyi pünkösdölő

2019.06.28

Pünkösdi fesztiválra invitálta a bólyiakat a helyi német önkormányzat. Színes programmal és vásári kavalkáddal várták őket a Batthyányi térre. Az itt ...

Bővebben →

Horvátok horgászversenye Töttösön

2019.06.28

A hazai, baranyai és a határon túli horvátság baráti találkozojára került sor a töttösi 3 kívánság tónál. A helyszín kiválasztásánál sokat nyomott a l...

Bővebben →

Sportos nap a szocotthonban

2019.06.28

A társult települések ellátotjait invitálták sport és rekreációs délutánra, a Bólyi Szociális Központ udvarára. Ezen a napon, pihenő sarkot is avatta...

Bővebben →

Egy baleset margójára

2019.06.17

Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okoz...

Bővebben →

Trigo partnertalálkozó a búzában

2019.06.17

Nyári terminusához érkezett a Trigo Kft. partnertalálkozóinak sora. Búza fajtabemutatóra invitálták térségünk agrár gazdálkodóit, kiváltképp azokat, a...

Bővebben →

Tájházak találkozója Szajkon

2019.06.17

Német Nemzetiségi Tájházak s emellett a Dél-dunántúli Tájházak közös találkozójára került sor Szajkon. Az egésznapos program tudományos konferenciáva...

Bővebben →

Megyei vadásznap Szentlőrincen

2019.06.17

Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem ös...

Bővebben →

Munkásszálló épül Bólyban

2019.06.17

Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162