Helyi hírek, események
Tankonyhát avattak a bólyi suliban
A negyedikesek műsorával indult útjára Bóly legújabb büszkeségének ünnepélyes átadó programja. Stílusosan, kis kuktáknak öltöztek be a gyerekek és német nemzetiségi iskola révén természetesen németül adták elő röpke produkciójukat.
A köszöntők során elhangzott a lényeg, miszerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával az előző hónapokban tankonyhát alakítottak ki a Bólyi Általános Iskolában. A kedvezményezett Német Önkormányzat, immáron harmadik éve az intézmény fenntartója. Erre a projektre 4,5 millió forint támogatást kaptak, amelyhez 1,5 millió forint önerőt biztosítottak. Az új gyakorlati terem segítségével német népismeret órákon sváb ételeket készíthetnek el a gyerekek, míg tecnika órákon a sütés és főzés kaphat központi szerepet. Épp ezért is nagy jelentősége van a most átadott tankonyha kialakításának. Mostantól minden akadály elhárult a gyerekek gyakorlati oktatása elöl. Indulhat hát a bólyi suliban a sütés-főzés. A gyerekek megtanulhatják az alapvető fogásokat, a konyhaművészet csínját-bínját. Ezek után majd otthon is megvillanthatják friss tudásukat, besegíthetnek a vasárnapi ebéd elkészítésébe. Nem hiába mondjuk, hogy a gyakorlat teszi a mestert, no és a jövő kis kuktáit és szakácsait is.
70 éves a Babarc SE
A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell ...
Bővebben →Partnertalálkozó Klippeléknél
Partnertalálkozóra invitálta Klippel József térségünk polgármestereit, tüzép telepe beszállítóit és Baranya ismert építési vállalkozóit. Célja ezzel n...
Bővebben →Bólyi bérmálkozás Püspök Atyával
A pünkösd kiváló alkalom a bérmálkozásra. A bólyi gyerekek hagyományossan, a szentlélek eljövetelének ünnepén részesülnek ezen szentségben. A hittanta...
Bővebben →Nyárádi kórustalálkozó
Székelyszabar, Bonyhád, Kakasd és Nagynyárád kórusai adtak közös pünkösdi koncertet, a felújítás alatt álló nyárádi templomban. Egyházi és világi dalo...
Bővebben →Bólyi pünkösdölő
Pünkösdi fesztiválra invitálta a bólyiakat a helyi német önkormányzat. Színes programmal és vásári kavalkáddal várták őket a Batthyányi térre. Az itt ...
Bővebben →Horvátok horgászversenye Töttösön
A hazai, baranyai és a határon túli horvátság baráti találkozojára került sor a töttösi 3 kívánság tónál. A helyszín kiválasztásánál sokat nyomott a l...
Bővebben →Sportos nap a szocotthonban
A társult települések ellátotjait invitálták sport és rekreációs délutánra, a Bólyi Szociális Központ udvarára. Ezen a napon, pihenő sarkot is avatta...
Bővebben →Egy baleset margójára
Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okoz...
Bővebben →Trigo partnertalálkozó a búzában
Nyári terminusához érkezett a Trigo Kft. partnertalálkozóinak sora. Búza fajtabemutatóra invitálták térségünk agrár gazdálkodóit, kiváltképp azokat, a...
Bővebben →Tájházak találkozója Szajkon
Német Nemzetiségi Tájházak s emellett a Dél-dunántúli Tájházak közös találkozójára került sor Szajkon. Az egésznapos program tudományos konferenciáva...
Bővebben →Megyei vadásznap Szentlőrincen
Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem ös...
Bővebben →Munkásszálló épül Bólyban
Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett...
Bővebben →