Helyi hírek, események
40 éve dalol a dunaparti kórus
Fergeteges születésnapi koncertet adott, a fenállásának 40. évfordulóját ünneplő, Mohácsi Bartók Béla Vegyeskar. A neves énekegyüttes 1977 őszén alakult alapító karnagyuk, Krausz György vezetésével. Tőle 1996-ban Dr. Hoppál Péter vette át az együttes dirigálását, aki eredményes munkájáért később, Mohács Város tisztelete jeléül kitüntetésben részesült. A mai kultúrális államtitkár, 2009-ben, Véghelyi Ákosnak adta át a karmesteri pálcát, aki jelenleg is a kórus karnagya. A vegyeskar és karnagyai, az elmúlt 40 év alatt, jelentős kultúrmissziót vittek végbe Baranyában. Sok száz koncertjükkel, oratórikus művek bemutatásával. A 40. születésnapjuk alkalmaból megtartott koncerjükre, teltház előtt került sor, a mohácsi Széchenyi Ifjúsági Centrumban. A mohácsiak születésnapi koncertjét, vendég kórusként, a Bólyi Vegyeskar tisztelte meg fellépésével. Karnagyuk hosszú évek óta Bagányné Máthé Márta. Magyar és német repertoárjuk, elnyerte a mohácsi közönség tetszését és elismerését. A születésnapi rendezvény záró akkordjában köszöntötték a kórusvezetők egymást. Majd Hoppál Péter kultúrális államtitkár is nosztalgiázott kicsit, egykori mohácsi kórusvezetői munkája kapcsán. Majd a legvégén, a mohácsi és bólyi összevont kórust vezényelte, egy közismert Kodály mű előadása kapcsán. A mohácsi vegyeskar élete nagyon mozgalmas, tele nagy tervekkel, reményekkel. Bízzunk benne, hogy még sok éven keresztül szerezhetnek örömet hallgatóiknak, a muzsika szerelmeseinek.
Sulibörze a Tudásközpontban
Novemberben a megye több városában várták és várják az általános, valamint a középiskolák végzős osztályaiba járó fiataljait, szüleiket és tanáraikat ...
Bővebben →Virtoúz zenész Nagynyárádról
Nyárádi otthonában látogattuk meg térségünk zenei tehetségét. Természetesen a hanszer is előkerült, sőt, meg is lett szólaltatva. A harmonika mögött h...
Bővebben →Kincskeresők a Dunán
Az 1894 ben készült mohácsi töltés alatt 50 méterrel, továbbá a Cigány zátony homokpadjánál az elmúlt hetek alacsony dunai vízállása alatt, megjelente...
Bővebben →Feederesek megmérettetése az Olaszi tavon
Idén már a 11. Feeder Horgászversenyre került sor a festői környezetben elterülő Olaszi tavon. A víz körül serénykedő horgászok nagy tapasztalattal te...
Bővebben →Best of Pécs közönség kóstoló
A Pécsi Borvidékről származó szép fehér, rozé, no és a vörösborok is erődemonstrációt tartottak a pécsi Jókai Rendezvényházban megrendezett, idei Best...
Bővebben →Maszkfaragó és kerékpárgyűjtő
A mohácsi születésű Englert Antal már gyermekkorában közeli ismeretségbe került, a népművészettel és a busómaszkfaragás fortélyaival. Munkájában, mind...
Bővebben →Közbiztonság mindenekelőtt
Folytatódott a megyei közbiztonsági fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást, a közbiztonságért felelős szakemberek. Garamvári Gábor, a m...
Bővebben →Továbbtanulási fórum Bólyban
A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...
Bővebben →Neves születésnaposok köszöntése
Neves születesnaposokat köszöntöttek a Bólyi Idősek Gondozási Központjában. Ide kapott meghívást a kisváros valamennyi 70-80-90 évese, illetve 90-en é...
Bővebben →Nótáskedvű várkonyiak
A Zengővárkonyi Lukács napi búcsú másnapjára, a rezeseket, vonósokkal felálló, cigány zenészek váltották. Főszerephez jutott a magyarnóta, annak vidám...
Bővebben →A Szedi nyerte a bólyi rangadót
Szomszédvárak rangadóját rendezték meg a megye l-es labdarúgó bajnokságban. Minden sava és borsa meg volt a Bóly-Szederkény mérkőzésnek, felspanolt né...
Bővebben →Szezonzáró motoros gurulás
A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület Vll. Szezonzáró gurulására és családi napjára került sor Pécsett. A gyülekező helyszíne, a Pláza parkolója volt. Tö...
Bővebben →