Helyi hírek, események
Tisztújítás a megyei agrár kamaránál
A november 3-i kamarai választások eredménye alapján, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (azaz a Magosz) és 17 támogató szervezetének küldöttjelölt-listáján szereplő személyek alkotják, a 70 fős megyei küldöttgyűlést. Ez a grémium, november 24-én megtartotta alakuló ülését, ahol megválasztották a megyei elnököt és alelnököket, az Etikai Bizottság tagjait, a kamarai osztályok megyei vezetőit, illetve azt a 15 országos küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésen képviselik a megyét. A NAK Baranya megyei elnökének, régi-új elnökként, Rittlinger Józsefet választották meg, az ő munkáját hét alelnök segíti majd. Így Szűcs Imre a mezőgazdaságért, Romsics László az élelmiszeriparért, Tamás Mihály a vidékfejlesztésért, Hoffmann Ádám az általános agrárgazdasági ügyekért, illetve Czömpöly László, Keserű Zoltán, Gellai Tibor és Cserveni Csaba, a helyi földbizottsági ügyekért felelős alelnökként végzik munkájukat. A megyei Etikai Bizottság elnöke pedig, Fullér Miklós lett. A NAK országos küldöttgyűlése 2017 májusában határozott arról is, hogy a hatékonyabb működés érdekében, a tisztújítás alkalmával átalakul a kamarai szakmai osztályok rendszere. Országosan és megyei szinten az összevonások és racionalizálások révén, az eddigi 15 helyett 9 osztály megalakítására van lehetőség, ebből a megyében hét osztály jött létre. A Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályt Szűcs Imre József, a Kertészeti és beszállító ipari osztályt Horváth Béla, az Állattenyésztési és beszállító ipari osztályt Bíró András, az Élelmiszer-feldolgozási osztályt Romsics László, az Élelmiszer-kereskedelmi osztályt Horváth Lajos, a Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályt Schmidtné Ambrus Ágnes, az Erdő-, vad-, és halgazdálkodási osztályt Keszi László vezeti a megyében. A köztestület tisztújításának utolsó állomása, az országos alakuló küldöttgyűlés lesz. Erre
december 20-án kerül majd sor Budapesten, a Parlament Felsőházi termében. A megválasztott tisztségviselők mandátuma 5 évre szól majd. Eredményes munkát kívánunk valamennyiüknek.
Tojáskút Bóly főterén
Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...
Bővebben →Pécsi diákok a Terrán gyárában
A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...
Bővebben →Lövészklub a város szélén
Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...
Bővebben →Oscar-díjas rendező Pécsett
Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...
Bővebben →Sörbarátok a Fülemülében
A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...
Bővebben →Növényvédős bál a Vigadóban
Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...
Bővebben →Német könyv bemutatója
Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...
Bővebben →