Helyi hírek, események
Karitász est színházi produkcióval és rózsával
A Brenner János emlékév jegyében zajlott a Bólyi Katolikus Karitász idei jótékonysági estje. A köszöntökkel és az Erzsébet Rózsája díj átadójával nyitó rendezvényre, ez alkalommal, az Erzsébet Vigadóban került sor. Itt mutatták be Iváncsits Tamás " A jó pásztor" című zenés drámáját is, mégpedig a helyi Keresztény Színjátszó Csoport előadásában. A nagy sikerű produkciót, Brenner János vértanúságának 50. évfordulóján, 2007- ben mutatták be először. Azóta alkotója és szakmai stábja, sok sok bemutatón vannak túl, CD-t és filmet is készítettek már belőle. A dráma története az egyházüldözés idején helyt álló és még a mártírhalált is vállaló, fiatal pap életét mutatja be, egésszen a vértenúságig.
Az adventi időszak lelki ráhangolódását és az ígényes kultúra befogadását is jól szolgálta ez az este. A rendezvény vendégeinek felajánlásait a Katolikus Karitász rászoruló családok számára fogja élelmiszer csomagok formájában továbbítani. Leszögezhetjük, hogy lélekemelő órákon vagyunk túl.
Kreatív "drámás" táborok Mohácson
A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már...
Bővebben →Hagyományos bólyi sporttábor
Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a...
Bővebben →Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata
Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához ...
Bővebben →Archív fotók a kölkedi falunapon
Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral v...
Bővebben →Egykori legenda lett az edző Bólyban
Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát ...
Bővebben →Rómaiak és kelták uralják Dunaszekcsőt
A hét slágere kétségkívül a Xll. Limes tábor, továbbá Castor és Pollux fesztivál, amely az egykori Lugio, a mai Dunaszekcső központjában zajlik. Az e...
Bővebben →Tárogató szólt a Hargitán
A napokban tért haza erdélyi és felvidéki útjáról Farkas Béla, a magyarságát büszkén hirdető szajki polgármester, közismert tárogató művész. Meghívásn...
Bővebben →Exkluzív interjú dr. Szili Katalinnal
A Bólyi Városi Televízió jövő hétfő és kedd esti adásában beszélgetés láthatnak dr. Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés korábbi elnökével. "Barany...
Bővebben →Német filmet vetítettek
A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók...
Bővebben →Teltház a mohácsi strandfürdőben
Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogat...
Bővebben →Beremendi beach party
A hétvégén immáron a X. Beremendi Beach Partyra invitálták a strandolni és szórakozni vágyókat. Fúvósok, kongások, dj-k gondoskodtak az impulzív ritmu...
Bővebben →Hétfői adásunk vendége: dr.Hargitai János országgyűlési képviselő
A Bólyi Városi Televízió hétfő és kedd esti adásában interjút láthatnak dr.Hargitai János miniszteri biztossal, térségünk országgyűlési képviselőjével...
Bővebben →