Helyi hírek, események
A Gyermekotthon ünnepe
A kis gyufaáruslány történetét Hans Christian Andersen írta, aki maga is nagy nélkülözésben töltötte gyermekkorát. A mesével az volt a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a szegényekre. Ezzel a megható történettel a világ minden táján sok felnőtt és gyerek hívet szerzett magának. Így a Bólyi Gyermekotthon fejlesztő pedagógusai körében is, akik kicsit újra gondolták a drámai történetet, színeztek rajta és betanították, "kis amatőr színészeiknek". A létrejött és többször bemutatott produkció, szíveket melengetőre sikeredett. Így hát, még Andersen is megirigyelné azt. Az adventi időszakot színjátszással és kézműveskedéssel töltő "otthonlakók" már alig várják, hogy megjöjjön a Jézuska és a karácsonyfa alatt szép ünnepi dalokat énekeljenek együtt szüleikkel. A szeretet lángja égjen a szívükben, békés ünnepet valamennyiüknek.
Tojáskút Bóly főterén
Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...
Bővebben →Pécsi diákok a Terrán gyárában
A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...
Bővebben →Lövészklub a város szélén
Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...
Bővebben →Oscar-díjas rendező Pécsett
Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...
Bővebben →Sörbarátok a Fülemülében
A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...
Bővebben →Növényvédős bál a Vigadóban
Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...
Bővebben →Német könyv bemutatója
Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...
Bővebben →