Helyi hírek, események
Újpetrei karácsonyi árnyjáték
Korábban közös karácsonyi műsorral kedveskedett az újpetrei iskola és óvoda a község lakóinak, míg idén az intézményvezetők más koncepciót választottak. A kicsik a templomban, a nagyobbak pedig a kultúrházban mutatták be önálló produkciójukat. Az ádventi időszak legszebb percei ezek Újpetrén, könybe lábadt szemű szülők és nagyszülők tekintették meg, gyermekük avagy unokájuk felejthetetlen alakítását. Így ámulattal figyelhették az iskola 4.-eseinek, Jézus életútját bemutató árnyjátékát is. A templomban a picurkák műsorára gyülekeztek, a szülők és a nagyik. Itt sem maradt el a lelki feltöltődés. Az örömkönnyek mellett, a büszkeség huncutt mosolyát is felfedezhettük, a karácsonyi műsorok nézőinek arcán. Nem hiába, nagyon ügyesek és felkészültek voltak az újpetrei gyerekek.
Szól a rádió
Orion, Videoton, Tesla, Elprom, Resprom, Siemens, Philips, Grundig, csak néhány márkanév a régi idők rádió klasszikusaiból. A Lánycsóki Rádiómúzeumban...
Bővebben →Félévi bizonyítvány
Máris elrepült a tanév első fele, gyermekünk haza hozta a várva várt értesítőt. S hogy ebben van-e meglepetés, azonnal kiderült. A félévi bukás vagy a...
Bővebben →Vince-napi bormustra
A hagyományokhoz hűen megtartották Mohácson az immáron lX. Vince-napi Bormustrát. A szervezők minden 2017-es bort szívesen láttak a megmérettetésen. ...
Bővebben →15.Sombereki Gazdabál
A Somberek és Térsége Gazdakör 15. jubileumi Gazdabáljára került sor a sombereki Granáriumban. Az eseményt igen illusztris vendégek tisztelték meg jel...
Bővebben →A Megyei Svábbál patinája
A Baranya Megyei Közgyűlés díszterme a mögöttünk hagyott évtitedek alatt, sok tucat patinás bálnak adott már otthont. Így természetesen a megyében ige...
Bővebben →A Magyar Kultúra Napja Baranyai Ünnepe
A magyar kultúra napját, 1989 óta ünnepeljük, január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le, a Himnusz kézirat...
Bővebben →Vince-napi pincejárás
A Vince-napi hagyományt több versike, rigmus is őrzi, melyek közül talán a következők a legismertebbek: ,,Fényes Vince, tele pince. Ködös Vince, üres...
Bővebben →A bálok bálja Szediben
A 27. Sváb bált rendezték meg zsinorban, a szederkényiek. Második éve a Diamant Kapelle a hangulatfelelős és mitagadás ismét remek buli hangulatot t...
Bővebben →Állami megemlékezés Bólyban
Magyarország Kormánya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Bóly Város Önkormányzata és a Bólyi Német Önkormányzat közös szervezésében kerü...
Bővebben →Az UnteRock muzsikájára ropták Olaszon
Brazilia és Finnország után Olaszon is fellépet a sváb muzsika hazai sztárcsapata, az UnteRock Együttes. A báliszezon számukra igazi kánoán, hiszen té...
Bővebben →Dittrich Tamás nyomdokain járnak
Dittrich Tamás egykori sikereire építkező bólyi atlétikai élet ma is tevékenyen létezik. Ez nagy dolog, hisz a megyében is számos szakosztály szünt me...
Bővebben →Országos német gála a Kodály Központban
Idén 22. alkalommal került sor, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén ünnepelnek. A szokásjog sz...
Bővebben →