Helyi hírek, események
Versend jelentős támogatásokban részesül
Jelentős támogatásokban részesült az elmúlt hónapokban Versend, a többségében romák lakta kis baranyai község. A közmunka programok eddig is nagy létszámmal folytak a faluban, hisz igen magas a település munkanélküli rátája és az állam így próbál mentőövet nyújtani számukra. Ezúttal több száz millió forint támogatásban részesültek, amely a szegregáció felszámolását hivatott szolgálni. A 2017-es esztendő ennélfogva, eredményes évnek számít Versenden. Az egykori adósság konszolidáción átesett Versend gazdálkodása, ma már kiegyensúlyozottabb. Kifizetetlen számláik, Kárász István polgármester elmodása szerint, kisebb mértékben jellemzőek, mint korábban. Uniós és hazai források javítják az itteni életkörülményeket, biztosítják a megélhetést a versendiek többsége számára. Nehéz lenne elképzelni, hogy ezen mentőöv nélkül, vajon hol tartanának ma? Az önkormányzat, amiben csak tudja, segíti a rászorulókat, így többek között szociális alapú tüzifa kiosztására is sor kerül.
Őszanyó záró Pinokkióval
Az Őszanyó programsorozat záró programjára került sor Bólyban. A helyi óvoda méltán híres eseményének, ez az igazi éke. A sötét beálltával a színpomp...
Bővebben →Püspöki szentmise Borjádon
A Borjádi Evangélikus Egyházközség Temploma ritka kincse Baranyának. Köztudottan a 18. században katolikus németek érkeztek a faluba, nagyobb arányú b...
Bővebben →Hásságyi borvereny kiváló borokkal
47 borminta érkezett az idei hásságyi borverseny minősítő bírái elé. A neves szakemberekből álló zsűri, szebbnél szebb borokat kóstolhatott, melyek a ...
Bővebben →Szilveszterre invitál a Fülemüle csárda
A villányi Fülemüle Csárda a sváb gasztronómia és kultúra fellegvára. Az itt szervírozott ételek hűen tükrözik a magyar és német ételkülönlegességek s...
Bővebben →Készülnek a karácsonyi ajándékok
Napi 4 órás szociális foglalkoztatás keretében, a munkarehabilitációs műhelyben végeznek kézműves tevékenységet a Bólyi Gyermekotthon lakói. Jelenleg ...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Szederkény-Boda 5-2 gólszerzők: Zsebe (3), Hergenrőder (2) ill. Bánkövi, Tompa Bóly-Pécsvárad 1-3 Gólszerzők: Kiss E. ill. Keczeli, Dénes, Czifa ...
Bővebben →Lezárult az idei Magyarok Kenyere Program
Tavasszal indul útjára minden esztendőben a Magyarok Kenyere Program és a hagyományos novemberi hálaadó rendezvénnyel zárul, mégpedig a pécsi Pezsgőhá...
Bővebben →Jávorka különleges, absztrakt festészete
Újpetrén mindenki tudja, hogy ki Jávorka Csaba. A tanár úr több generációt tanított a helyi iskolában. Pedagógusként és iskolaigazgatóként nevet és me...
Bővebben →Konzorcium a minőségi sertéshús előállításáért
Gyümölcsöző együttműködés keretében, uniós forrásból valósul meg az a projekt, melyet a konzorciumi partnerek mutattak be Kaposváron. Két felsőoktatás...
Bővebben →Tartalmas őszi szünet
Pécs centrumába szerveztek érdekes barangolást gyerekek számára, amelynek középpontjában két elem, a föld és a víz kapott meghatározó szerepet. Mint a...
Bővebben →Hétvégi megye l-es eredmények
Sellye-Szászvár 3-1, Pécsvárad-Harkány 7-1, Beremend-Szederkény 2-3, PVSK-Mohács 2-1. Boda-Bóly 0-1...
Bővebben →Az emlékezés mécsesei
Az emlékezés virágaival és mécseseivel díszítettük elhunyt hozzátartozóink sírjait. A halottak napját a sírkertekben töltöttük emlékeinket felidézve. ...
Bővebben →