Helyi hírek, események


Iparos nosztalgia bál

2018.01.24

Isten áldja a tisztes ipart. A közismert áldás, egykoron valamennyi bólyi Iparos Bálban elhangzott. Már pedig ebből volt jócskán, mind Németbólyban, no és persze már a mai Bólyban is. Idén nosztalgiázni hívták az iparosok népes közösségét és persze másokra is számítottak, akik szeretnek táncolni és egy jót mulatni. Mindehhez a Coctail Zenekart nyerték meg hangulatfelelősnek, akik tették is a dolgukat.

Szenzációs hangulatban zajlott, a bólyi iparosok idei nosztalgia bálja. Jól kitáncolták magukat a résztvevők. Rég volt ilyen jó hangulatú bál a kisvárosban. No pesze a 80-as, 90-es években jócskán akadt, de azok más idők voltak. Jó volt kicsit újra nosztalgiázni...


Városi díjak Államalapításunk ünnepén

2018.08.23

Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus...

Bővebben →

Megáldották és megszegték az Új Kenyeret

2018.08.23

Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek. Az Atya hosszasan méltatta Szent István államalapítónk világi mu...

Bővebben →

Kívánságok éjszakája

2018.08.23

Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötéte...

Bővebben →

Focitábor Szediben

2018.08.23

2×1 hetes nyári táborban focizhattak reggeltől koraestig a szederkényi és olaszi gyerekek, kiváló edzők felügyelete mellett. A Szedi SE mindenévben ...

Bővebben →

25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok

2018.08.23

A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, eg...

Bővebben →

Alkottak és játszottak az erzsébeti gyerekek

2018.08.23

Immáron 3. alkalommal szervezett 2x1 hetes kézműves és fafaragó nyári tábort, az Erzsébeti Önkormányzat és német önkormázat a falu és a térség gyermek...

Bővebben →

Lakodalom van a mi utcánkban...

2018.08.20

A Mároki Lakodalmas Parádé telitalálatnak bizonyúlt a falusi szórakoztató és vendéglátó "ötletbörzén". Csodájára is járnak évek óta a pár száz lelket ...

Bővebben →

Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen

2018.08.20

Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték ös...

Bővebben →

Közönségtalálkozó Michelisszel

2018.08.20

A pécsi Gokart Arénában került sor a MlRA csapat és Michelisz Norbertnek, a túraautó világbajnokság ezüstérmesének közönségtalálkozójára. Az esemény j...

Bővebben →

Újpetrei vigadalom

2018.08.19

A szikrázó napsütésben, árnyékot adó félsátor alatt, terített asztal mellett ülve tekinthették meg az újpetreiek a falunapi kultúrműsort. A színes pro...

Bővebben →

A lippói vegyespöri ízvilága

2018.08.19

Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a lippóiak falunapjuk kapcsán. Az önkormányzat nagylelkű felajánlásának köszönhetően, ugyanis biztosított va...

Bővebben →

Német alkotótábor a Vigadóban

2018.08.19

Lassan finiséhez ér az idei vakáció. Mindeközben, mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a helyi német önkormányzat által ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162