Helyi hírek, események
Országos német gála a Kodály Központban
Idén 22. alkalommal került sor, a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén ünnepelnek. A szokásjog szerint egyik évben Budapesten a Kongresszusi Központban, míg a rá következő esztendőben a pécsi Kodály Központban kerül sor az országos gálaműsorra. Ez évben Pécs adott otthont a seregszemlének. Ide az ország megannyi szegletéből ellátogattak a német önkormányzatok képviselői. Népviseletben érkeztek megadva a tiszteletet a rangos eseménynek. Őket fiatal táncosok fogadták, rozmaring ágakkal és a babarci Dorfmusikanten szívhez szóló sváb zenével kedveskedett számukra. Már a koncertteremben, miután helyet foglalt mindenki, ünnepi beszédet Volkmar Wenzel, a Németországi Szövetségi Köztársaság, magyarországi nagykövete mondott, no és persze Heinek Ottó az országos önkormányzat elnöke köszönte meg a szép számú jelenlétet. A gálaműsor keretében adták át a magyarországi németség legmagasabb kitüntetését három, a német nemzetiségért kiemelkedően sokat tett személynek. Az idei esztendő kitüntetettjei:
Hartmut Koschyk (Berlin, Németország) Bundestag-képviselő, a német szövetségi kormány volt kivándorlás- és nemzeti kisebbségügyi megbízottja,
Oszvald József (Városlőd) nyugalmazott pedagógus, iskolaigazgató, a német nemzetiségi oktatás iránt elkötelezett oktatási szakértő,
Schőn Mária (Hajós) nyugalmazott pedagógus, néprajz- és nyelvjárás-kutató, kórusvezető. Immár hagyomány, hogy a műsor közreműködői, a legszínvonalasabb német nemzetiségi szólisták, illetve kulturális fesztiválokon elismerést együttesek közül kerülnek ki. Az idei gála fellépői között térségünk is képviseltette magát, így például, a Palotabozsok-Mohács-Somberek Ifjúsági Fúvószenekar és a szederkényi Intermelody kórus is. A gála szünetében, a babarci Dorfmusikanten zenekar, az esti bálon pedig a Diamant Kapelle játszott autentikus zenét. Az idei német gála mind színvonalában, mind pedig tradíciójában hozta a tőle megszokott magas nívót. Nem hiába, a magyarországi németek, hagyomány és kultúra szerető közösség, nagyon sok kiválósággal és kultúrcsoportokkal rendelkezik. Elismerés valamennyiüknek a pécsi gáláért.
Karikázó és sűltgesztenye Várkonyban
Idén is megrendezték a ,,Sütt Gesztinyés" Lukács-napot a festői szépségű Zengővárkonyban. A tánccsoportok és muzsikusok gyülekezője után.megindult a...
Bővebben →Bajnokavató a Mecsek Rallyen
Idén is a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológgal indult útjára a régi szép tradíciókkal rendelkező.Mecsek Rallye. Itt aztán a versenyzők, gépo...
Bővebben →Egészségnap a Bólyi Cápáknál
A sportos és egészséges életmódra hívta fel a figyelmet, egész napos programjával a Bólyi Cápák Küzdősport Egyesület. Reggeli kezdésként a legkisebbek...
Bővebben →Biztos alapokon a berkesdi suli
A Fekete István nevét viselő Berkesdi Általános Iskola tanulói és pedagógusai, már javában ráhangulódtak az idei tanévre. Kiváló körülmények között fo...
Bővebben →Már a kukorica betakarítása folyik
A Belvárdgyulai Zrt.-nél és az integrált partercégeknél, nem rég kezdték meg a kukorica betakarítását. Egyelőre nem lehet panasz sem a mennyiségre, se...
Bővebben →Vadhúspromóció 100 gyermeknek
Folytatódott a vadhús fogyasztásának népszerűsítése Baranya Megye centrumában, a Pécsi Nevelési Központban. Két baranyai kamara - az agrár és a vadász...
Bővebben →Harkány lett az év fürdője
Az idén nyáron Harkányban fürdőzők akkor még csak sejthették, hogy az ország egyik legjobb fürdőjében lubickolnak. Azóta hivatalossá is vált, hogy 201...
Bővebben →Lovas hétvége Kisbudméron
Lovas barátok hétvégi találkozójára került sor Kisburméron. 40 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén, Garétól, Keszün át Bükkösd...
Bővebben →Csirkepaprikás főzés égi áldással
A számláló idén a misztikus 21-es re váltott, a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztiválok kapcsán. A délelőtti kiadós eső és a délutáni időjárás e...
Bővebben →X. Bólyi Vesszőfutás
Nagy melegre.nem panaszkodhattak a X. Bólyi Vesszőfutás amatőr és profi futói. Sőt, már a rajt előtti órákban eső áztatta az aszfaltot és sejteni lehe...
Bővebben →Robotok csomagolnak a Terránnál
A jövő iparága elképzelhetetlen a mesterséges inteligenciával rendelkező robotok nélkül. Nagyon jól tudják ezt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. tulajdo...
Bővebben →Költözés előtt a bólyi ovisok
Elkezdődött az idei tanév a Bólyi Óvodában is. Begördültek az udvarra az aprócska kerékpárok és teljes létszámmal megszállták a gyerekek az óvoda játs...
Bővebben →