Helyi hírek, események
Állami megemlékezés Bólyban
Magyarország Kormánya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, Bóly Város Önkormányzata és a Bólyi Német Önkormányzat közös szervezésében került sor a „Magyarországi Németek Elhurcolásának és Elűzetésének Emléknapjára” . A Bóly városában megtartott megemlékezés szentmisével vette kezdetét, melyet Takács Gábor plébános celebrált. Hárs József bólyi polgármester köszöntője után, Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár, majd Shanda Tamás államtitkár mondtak beszédet. Ezt követően a hazai németség prominensei kaptak szót. Ritter Imre, a németség parlamenti szószólója többekközött arról beszélt, hogy a tragédiára emlékezni felelősség és kötelesség, a pártoktól független német parlamenti képviselő megválasztását pedig a nemzetiség erkölcsi felelősségének nevezte.
Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke beszédében elmondta, hogy az emléknapok az értékek megőrzésének szükségessége mellett a diszkrimináció, a kirekesztés és a jogtalanság elleni kiállásról is szólnak. A szentmise után megkoszorúzták a németek elűzésének és a Felvidékről a Benes-dekrétumok következtében Bólyra telepített magyaroknak is emléket állító emlékművet. Bólyból a második világháború után, mintegy nyolcszáz német nemzetiségű polgárt űztek el. A magyarországi németek hetvenkét évvel ezelőtti elhurcolása a magyar társadalom számára is szomorú mementó, amely soha nem feledhető. A hasonló tragédiák megelőzéséért tenni emberi kötelességünk.
Finisében az idei szüret
A Pécsi Borvidék szőlő sorokkal tarkított dombjait hetek óta "megszállás alatt tartják" a szorgos szüretelők. A Villányi Borvidék szomszédságában is j...
Bővebben →Falusi Turizmus Utcafesztivál
Mennyi finomság és ínyenc falat egy helyen. A Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, immáron a XII. Falusi Turizmus Utcafesztivált rende...
Bővebben →Emlékművet avattak a bólyiak
"Aki nem ismeri múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni."Stalter örök becsű gondolatait megszívlelve, régi álmukat val...
Bővebben →Rendőrségi toborzás Mohácson
Országos akció keretében, 3000 új rendőrt szeretne felvenni a Belügyminisztérium. Más helyszínekhez hasonlóan, a napokban rendőrségi toborzót tartotta...
Bővebben →Célbaértek az agrárkamara adományai
A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, nem csupán a határokon in...
Bővebben →A Karasica összeköt
Szüreti felvonulással indult útjára Szederkény és a térség egyik legnagyobb, széleskörű összefogást jelképező, ősz köszöntő, kulturális településtalál...
Bővebben →Andrásfalvy Bertalan a Bóly TV-ben
"Baranyai arcélek" című sorozatunkban, ezúttal az Antall- kormány egykori művelődésügyi és közoktatási miniszterével, Andrásfalvy Bertalannal beszélge...
Bővebben →Trigo-s kukorica fajtabemutató
A betakarítások közötti rövid szünetet kihasználva, a bólyi Kolping Házba invitálta a térség gazdáit Schmidt Tamás, a Trigo Kft. területi képviselője....
Bővebben →Népszavazásra hangolnak
Közeledve az október 2-ai népszavazáshoz, a kormányzati kommunikáció is újabb lendületet kapott. Ennek keretében valamennyi választókerületben szervez...
Bővebben →Sváb zenei hétvége Villányban
A hazai vörösbor fővárosnak számító Villány szeptemberben két napon át a bajor sör és a sörivók otthonává vált. A ll. Sváb Zenei Hétvégére csaknem ezr...
Bővebben →Padlógázzal a bólyi bekötőn
A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó mini-rallye bajnokság 5. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykor...
Bővebben →Mozgásélmény nap az új sportcsarnokban
Bólyban minden évben megrendezik azt a mozgásélmény sportnapot, amely a fogyatékkal élő embertársaink számára jelent fantasztikus élményt. Itt nem dől...
Bővebben →