Helyi hírek, események
Vince-napi bormustra
A hagyományokhoz hűen megtartották Mohácson az immáron lX. Vince-napi Bormustrát. A szervezők minden 2017-es bort szívesen láttak a megmérettetésen. Az érdeklődő közönség az eredményhirdetéssel egy időben, kóstolópoharat vásárolhatott, hogy aztán az eseménynek helyet adó Busóudvarban megízlelhessék a mustra kínálatát. A beküldött mintákat, vakteszttel, neves szakértőkből álló zsűri bírálta el, a legjobbakat pedig, arany és nagyarany oklevelekkel jutalmazták. Itt mutatkozott be a Szederkényi Hegyközség új elnöke, Wilhelm Dávid is, aki fiatal kora ellenére, máris szaktekintélynek számít borász körökben. A jól megérdemelt jutalmak és elismerések átadását követően, útjára indult a Vince-napi bormustra. A gazdák egymás borait kostolgatva mondtak véleményt a tavalyi nedükről. Elégedetlenségre pedig, egyáltalán nem volt okuk. Nem hiába, térségünk bortermelői igencsak értik a borkészítés csinját-binját.
Megnyílt a trófea kiállítás
Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes...
Bővebben →Babarci szüreti mulatság
A babarci Szüreti Mulatság, igen mély gyökerekkel rendelkezik. A település több mint ezer éves múltjából kiindulva, jó pár szüreten túl vannak már az ...
Bővebben →Gőzgombócban ők a legjobbak
Tizenkettedikre sem tudtak hibázni, sőt ismét tökéleteset alkottak. Mármint a geresdlakiak a sváb eledelnek számító gőzgombócokból és a hozzá köthető ...
Bővebben →Átadták a rendelőt Márokon
A kistelepülések korfája nem a legkedvezőbben alakul manapság. Idősödnek falvaink, emellett az elvándorlás is sújtja őket, arról nem is beszélve, hogy...
Bővebben →Kihívások a Montenuovo előtt
A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gaz...
Bővebben →Borban a vígasság, férfikórusok Baranyában
,,A borban öröm, barátság és dal van" - szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente Európa jeles férfikórusai, zenei együttes...
Bővebben →Találkoztak a Karasica mentiek
Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar ...
Bővebben →Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn
Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító ...
Bővebben →Hétköznapok az alkotás öröméért
Az alkotás iránti vágy az ember veleszületett tulajdonsága. Ki a zenében, ki a sportban, s van aki például a képzőművészetekben találja meg saját maga...
Bővebben →Móka és kacagás Lippón
Változatos programokkal színesítik a diákéletet a lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Szinte minden hónapra akad egy-egy jó program, ami ideig-ó...
Bővebben →Országos könyvtári hét Bólyban is
Író-olvasó találkozó, rajzpályázat, könyvbemutató, könyvtári vakrandi és családi barkácsdélután is szerepel a Bólyi Könyvtár október eleji, tematikus ...
Bővebben →Kicsi ovi hatékony módszerekkel
A kis dolgolgokat is nagyon meg kell becsülni. Igy vannak ezzel a nagynyárádiak, létszámát tekintve picurka óvodájukkal. Két óvónénire és egy dadára i...
Bővebben →