Helyi hírek, események


Félévi bizonyítvány

2018.02.08

Máris elrepült a tanév első fele, gyermekünk haza hozta a várva várt értesítőt. S hogy ebben van-e meglepetés, azonnal kiderült. A félévi bukás vagy az előző tanévhez képest, egy-két jegy romlása, bár csalódást keltő lehet, még nem a világ vége és könnyen segíthetünk neki, hogy az év végi bizonyítvány jobb legyen. No persze a probléma nem oldódik meg, ha homokba dugjuk a fejünket, de azzal sem, ha a tanárokat hibáztatjuk. Kérjenek időpontot, és menjenek el egy-egy fogadóórára a gyermekük tanáraihoz. Beszéljenek velük, és kérdezzék meg, hogy mi állhat a rossz jegyek hátterében. Egy tanár ugyanis másképp látja őt, mint Önök, a saját gyermeküket. A különböző perspektívák segítenek, hogy a leghatékonyabb megoldást találják meg, a teljesítmény javítására. Mindennek az ellenkezője is bekövetkezhet. Mármint a kitűnő bizonyítvány, amely szintén magáért beszél. Ez esetben nyugodtan dícsérjünk és jutalmazzunk, mert szorgos kis csemeténk, azt bizony megérdemli. Persze túlzásokba se essünk...Túl vagyunk hát a tanév felén. Értékeljünk, vonjuk le a tanulságokat és mehet tovább a verkli, június közepéig. Remélhetően gyermekeink tudástára megfelelő mértékben, no és ütemben fog addig is gyarapodni. És persze mindez, az évvégi bizonyítványban is tükröződni fog.


Karikázó és sűltgesztenye Várkonyban

2019.11.06

Idén is megrendezték a ,,Sütt Gesztinyés" Lukács-napot a festői szépségű Zengővárkonyban. A tánccsoportok és muzsikusok gyülekezője után.megindult a...

Bővebben →

Bajnokavató a Mecsek Rallyen

2019.11.06

Idén is a Pécs Pláza parkolójában megrendezett prológgal indult útjára a régi szép tradíciókkal rendelkező.Mecsek Rallye. Itt aztán a versenyzők, gépo...

Bővebben →

Egészségnap a Bólyi Cápáknál

2019.11.06

A sportos és egészséges életmódra hívta fel a figyelmet, egész napos programjával a Bólyi Cápák Küzdősport Egyesület. Reggeli kezdésként a legkisebbek...

Bővebben →

Biztos alapokon a berkesdi suli

2019.10.14

A Fekete István nevét viselő Berkesdi Általános Iskola tanulói és pedagógusai, már javában ráhangulódtak az idei tanévre. Kiváló körülmények között fo...

Bővebben →

Már a kukorica betakarítása folyik

2019.10.14

A Belvárdgyulai Zrt.-nél és az integrált partercégeknél, nem rég kezdték meg a kukorica betakarítását. Egyelőre nem lehet panasz sem a mennyiségre, se...

Bővebben →

Vadhúspromóció 100 gyermeknek

2019.10.14

Folytatódott a vadhús fogyasztásának népszerűsítése Baranya Megye centrumában, a Pécsi Nevelési Központban. Két baranyai kamara - az agrár és a vadász...

Bővebben →

Harkány lett az év fürdője

2019.10.14

Az idén nyáron Harkányban fürdőzők akkor még csak sejthették, hogy az ország egyik legjobb fürdőjében lubickolnak. Azóta hivatalossá is vált, hogy 201...

Bővebben →

Lovas hétvége Kisbudméron

2019.10.14

Lovas barátok hétvégi találkozójára került sor Kisburméron. 40 lovas és családtagjaik vettek részt a több napos dzsemborén, Garétól, Keszün át Bükkösd...

Bővebben →

Csirkepaprikás főzés égi áldással

2019.09.16

A számláló idén a misztikus 21-es re váltott, a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző Fesztiválok kapcsán. A délelőtti kiadós eső és a délutáni időjárás e...

Bővebben →

X. Bólyi Vesszőfutás

2019.09.16

Nagy melegre.nem panaszkodhattak a X. Bólyi Vesszőfutás amatőr és profi futói. Sőt, már a rajt előtti órákban eső áztatta az aszfaltot és sejteni lehe...

Bővebben →

Robotok csomagolnak a Terránnál

2019.09.16

A jövő iparága elképzelhetetlen a mesterséges inteligenciával rendelkező robotok nélkül. Nagyon jól tudják ezt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. tulajdo...

Bővebben →

Költözés előtt a bólyi ovisok

2019.09.16

Elkezdődött az idei tanév a Bólyi Óvodában is. Begördültek az udvarra az aprócska kerékpárok és teljes létszámmal megszállták a gyerekek az óvoda játs...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162