Helyi hírek, események
Bozsik nyomdokain járnak
Amíg az anyukák otthon a vasárnapi ebéd elkészítésén fáradoztak, addig két bólyi sportcsarnokban is rúgták a bört fiú gyermekeik. Az apukák pedig hangosan búzdították őket a pálya szélén, így hát a lelkesedésre nem is lehetett panasz. Mindez a Bozsik Utánpótlás Torna keretei között zajlott, U11 és U 13-as korosztályokban. A kisebbek a bólyi suli sportcsarnokában, 7 csapat egymás közti meccseivel töltötték a délelöttöt. Itt Pfeil Gábor tanár úr koordinálta a történeseket és persze bíróként fújta, egyik-másik meccset is. A kollégium csarnokában, a nagyobbak küzdöttek mérkőzésről mérkőzésre a győzelemért. Az iramra és a lendületre nem is lehetett panasz. A látottakkal Szíjas Zsolt mester is elégedett lehetett. Az MLSZ által megálmodott Bozsik Utánpótlás Torna sikeréhez, nem is férhet kétség. Évek óta biztosítja a gyerekek versenyeztetését és egyben, tehetség kiválosztó szűrőként is kiválóan működik.
Városi díjak Államalapításunk ünnepén
Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus...
Bővebben →Megáldották és megszegték az Új Kenyeret
Takács Gábor plébános által celebrált ünnepi szentmisén vehettek részt a bólyi hívek. Az Atya hosszasan méltatta Szent István államalapítónk világi mu...
Bővebben →Kívánságok éjszakája
Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötéte...
Bővebben →Focitábor Szediben
2×1 hetes nyári táborban focizhattak reggeltől koraestig a szederkényi és olaszi gyerekek, kiváló edzők felügyelete mellett. A Szedi SE mindenévben ...
Bővebben →25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok
A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, eg...
Bővebben →Alkottak és játszottak az erzsébeti gyerekek
Immáron 3. alkalommal szervezett 2x1 hetes kézműves és fafaragó nyári tábort, az Erzsébeti Önkormányzat és német önkormázat a falu és a térség gyermek...
Bővebben →Lakodalom van a mi utcánkban...
A Mároki Lakodalmas Parádé telitalálatnak bizonyúlt a falusi szórakoztató és vendéglátó "ötletbörzén". Csodájára is járnak évek óta a pár száz lelket ...
Bővebben →Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen
Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték ös...
Bővebben →Közönségtalálkozó Michelisszel
A pécsi Gokart Arénában került sor a MlRA csapat és Michelisz Norbertnek, a túraautó világbajnokság ezüstérmesének közönségtalálkozójára. Az esemény j...
Bővebben →Újpetrei vigadalom
A szikrázó napsütésben, árnyékot adó félsátor alatt, terített asztal mellett ülve tekinthették meg az újpetreiek a falunapi kultúrműsort. A színes pro...
Bővebben →A lippói vegyespöri ízvilága
Igazán irigylésre méltó helyzetben vannak a lippóiak falunapjuk kapcsán. Az önkormányzat nagylelkű felajánlásának köszönhetően, ugyanis biztosított va...
Bővebben →Német alkotótábor a Vigadóban
Lassan finiséhez ér az idei vakáció. Mindeközben, mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a helyi német önkormányzat által ...
Bővebben →