Helyi hírek, események


Uniós képzési program Versenden

2018.03.09

Ekesthanasztarász, avagy az összefogás hívószóra a helyi kultúrházba gyűltek össze a versendi emberek. Köztudott, hogy a szegregáció felszámolását komplex programokkal lehet elérni. A versendi cigányság életkörülményének és életesélyének javítása érdekében, külső szakemberek bevonásával, összeállt egy kiváló projekt. Képzések, kiváló programok és rendezvények sokasága garantálja az elvárt sikert. Mindehhez uniós forrás is párosul, így minden adott a programcélok megvalósulásához. A szolgáltatások, egy úgynevezett csillagpontban valósulnak majd meg, mégpedig szociális munkások segítségével. A konzorcium vezetője, maga a polgármester lesz. Hamarossan indulhatnak az egyéni és közösségfejlesztő programok. S mindez 36 honap alatt zajlik majd le, melynek végére sok tapasztalattal és tudással gazdagodnak a résztvevők. Hajrá versendiek, mindent bele.


Tartásjavító ovis torna

2017.01.18

Fejlesztő gyermek tornákon  vesznek részt a 3 és 6 éves kor közötti gyerkőcök, Bólyban és további 3 településen. Ennek keretében a szakember játékos, ...

Bővebben →

Televíziós portré Ahmann Györgyről

2017.01.18

Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Buda...

Bővebben →

Nyelvspeciális osztályok a Kisfaludyban

2017.01.12

Közkedvelt gimnázium, kimelt továbbtanulási célpont az általános iskolák végzősei számára, a mohácsi Kisfaludy. A patinás suli színvonala, nyelv speci...

Bővebben →

Sátorhely humán kincse az iskola

2017.01.12

Sárorhely szívében található a helyi kisiskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestülete, mosolyg...

Bővebben →

Busójárásra hangolva

2017.01.10

Közeleg Magyarország legősibb, legrégebbi télűző farsangi karneválja. Február végén a busóbundákat öltő felnőttek, faragott álarcokban, jellegzetes ke...

Bővebben →

Kiállítás az oszmán értékekből

2017.01.10

Mohács város önkormányzata 2008-ban testvérvárosi szerződést írt alá Isztambul Bejkoz városrészének önkormányzatával. Később civil kezdeményezésre, ...

Bővebben →

Babarciak az első bálozók...

2017.01.10

A Babarci Magyar - Német Baráti Kör Tánccsoportjai, a Szivárvány Kórus és a Dorfmusikanten Zenekar adta meg az alaphangot és a jó hangulatot az idei b...

Bővebben →

Országos német gála kitüntetésekkel

2017.01.10

Január 9-e a  magyarországi német önkormányzatok napja. Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a ...

Bővebben →

Fülemüle Talk Show a Bóly TV-ben

2017.01.09

Fülemüle Talk Show a Bóly TV hétközi magazinjában. Közismert sztárok, borászok, cégvezetők lesznek vendégei beszélgetős, gasztroshownknak. Két héten á...

Bővebben →

Téli partnertalálkozók

2017.01.06

A téli mezőgazdasági munkáktól mentes időszakot kihasználva, megkezdődtek a Trigo partnertalálkozói. Január és február hónapokban, összesen 5 alkalomm...

Bővebben →

Megjött a hó és a zimankó

2017.01.06

Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a köve...

Bővebben →

Bejgli kupa Bólyban

2017.01.06

Egyeseknek laza foci, míg másoknak "erőltetett menet" volt a bólyi karácsonyi teremfutball torna. Pár nappal az ünnep után bizony ráfért minden foci k...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162