Helyi hírek, események


Az új óvoda alapkő letétele

2018.03.23

Bohler Kindergarten und Kinderkrippe, azaz a helyi német önkormányzat által fenntartott helyi óvodát és bölcsődet, mára kinőtték a kicsik. Ugyanis

Bóly város óvodáskorú gyermekei, ugyanabban a műemlék jellegű épületben nevelődnek és játszanak a mai napig, mint amelyet 1882-ben Montenuovo Júlia hercegnő alapított. S amelyben annak idején a Pauli Szt. Vince irgalmas rend nővérei nevelték a kisdedeket, mégpedig német nyelven. Nem nehéz kiszámítani, 136 év telt el azóta, s így igencsak szükségessé vált egy új óvoda megépítése a városban. 400 millió forint TOP támogatásból, 120 milliós önkormányzati hozzájárulás mellett, jövő tavaszra valósulhat meg a bólyiak egyik nagy álma. Illusztris vendégek részvételével, történt meg az alapkő letétele.

Hárs József polgármester, dr.Hargitai János országgyűlési képviselő, továbbá Nagy Csaba, a megyei közgyülés elnöke és Gáspár Zoltánné intézményvezető mondták el gondolataikat a sajtó és a meghívottak számára, majd elhelyezték az időkapszulát, a leendő bejárat helyére. Pár nap múlva pedig elindulhatnak a munkagépek is. A város történelmi hagyományai, a település lakosságának összetétele meghatározza az óvodai nevelést a jövőben is. Mindehhez, jövő tavaszra a körülmények is javulni fognak. Az új óvoda egy modern épületben, komplex módon fog megfeleni a kor elvárásainak. A bólyiak ismét mertek nagyot álmodni, s azt egy éven belül meg is valósítják.


Sulibörze a Tudásközpontban

2018.11.16

Novemberben a megye több városában várták és várják az általános, valamint a középiskolák végzős osztályaiba járó fiataljait, szüleiket és tanáraikat ...

Bővebben →

Virtoúz zenész Nagynyárádról

2018.11.16

Nyárádi otthonában látogattuk meg térségünk zenei tehetségét. Természetesen a hanszer is előkerült, sőt, meg is lett szólaltatva. A harmonika mögött h...

Bővebben →

Kincskeresők a Dunán

2018.11.16

Az 1894 ben készült mohácsi töltés alatt 50 méterrel, továbbá a Cigány zátony homokpadjánál az elmúlt hetek alacsony dunai vízállása alatt, megjelente...

Bővebben →

Feederesek megmérettetése az Olaszi tavon

2018.11.10

Idén már a 11. Feeder Horgászversenyre került sor a festői környezetben elterülő Olaszi tavon. A víz körül serénykedő horgászok nagy tapasztalattal te...

Bővebben →

Best of Pécs közönség kóstoló

2018.11.10

A Pécsi Borvidékről származó szép fehér, rozé, no és a vörösborok is erődemonstrációt tartottak a pécsi Jókai Rendezvényházban megrendezett, idei Best...

Bővebben →

Maszkfaragó és kerékpárgyűjtő

2018.11.10

A mohácsi születésű Englert Antal már gyermekkorában közeli ismeretségbe került, a népművészettel és a busómaszkfaragás fortélyaival. Munkájában, mind...

Bővebben →

Közbiztonság mindenekelőtt

2018.11.10

Folytatódott a megyei közbiztonsági fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást, a közbiztonságért felelős szakemberek. Garamvári Gábor, a m...

Bővebben →

Továbbtanulási fórum Bólyban

2018.11.10

A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...

Bővebben →

Neves születésnaposok köszöntése

2018.11.10

Neves születesnaposokat köszöntöttek a Bólyi Idősek Gondozási Központjában. Ide kapott meghívást a kisváros valamennyi 70-80-90 évese, illetve 90-en é...

Bővebben →

Nótáskedvű várkonyiak

2018.11.10

A Zengővárkonyi Lukács napi búcsú másnapjára, a rezeseket, vonósokkal felálló, cigány zenészek váltották. Főszerephez jutott a magyarnóta, annak vidám...

Bővebben →

A Szedi nyerte a bólyi rangadót

2018.10.29

Szomszédvárak rangadóját rendezték meg a megye l-es labdarúgó bajnokságban. Minden sava és borsa meg volt a Bóly-Szederkény mérkőzésnek, felspanolt né...

Bővebben →

Szezonzáró motoros gurulás

2018.10.29

A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület Vll. Szezonzáró gurulására és családi napjára került sor Pécsett. A gyülekező helyszíne, a Pláza parkolója volt. Tö...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162