Helyi hírek, események
Kutya szépségverseny az Expo Centerben
A hosszú hétvégén alig lehetett parkolóhelyet találni a pécsi Expo Center környékén, ahol háromnapos nemzetközi kutyakiállítást rendeztek. A teremben a kistestű kutyáktól, a spánieleken, yorkshireken keresztül a komondorokon, agárokon át, mindenfajtát megtalálhattunk. A nulladik napon a fajtaklubok kiállítását is megtartották, 650 ebbel. A szombati napra rekord nevezés érkezett, közel ezer négylábú versenyzett és megválasztották Pécs legszebb keverék kutyáját is. Vasárnap pedig a kilencszáz kutya lépett porondra. Minderről Siklósi Béla, a Magyar Ebtenyésztők Pécsi Egyesületének elnöke, házigazdaként, adott tájékoztatást a Bóly TV-nek. Tizenhét országból érkeztek kiállítók és bírák, így Finnországból, Dániából, Norvégiából, Horvátországból és az Egyesült Államokból is. Persze, mi megtaláltuk itt a magyar szereplőket is. Akik élvezték a rendezvény minden pillanatát. Pécsen és vonzáskörzetében már negyven éve rendszeresen rendeznek kutyaseregszemlét, az Expo Centerben minden második évben megtartják a nemzetközi kutyakiállítást. Mint megtudtuk, az első alkalommal kicsi probléma azért adódott. Nem voltak felszőnyegezve a körök, ahol a kutyákat elbírálták. Ezt szóvá tették a kiállítók, így a következő kiállításra már 200 négyzetméter szőnyeget vásároltak a szervezők. Gyakorlatilag az egész Expo Center fel lett szőnyegezve. Három napon át a kutyusok és gazdáik, kitüntetett figyelmet kaptak. No és se kutyát se gazdit, nem hallottunk itt panaszkodni. Legfeljebb a négylábúak közül, egyiket másikat ugatni.
Kreatív "drámás" táborok Mohácson
A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már...
Bővebben →Hagyományos bólyi sporttábor
Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a...
Bővebben →Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata
Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához ...
Bővebben →Archív fotók a kölkedi falunapon
Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral v...
Bővebben →Egykori legenda lett az edző Bólyban
Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát ...
Bővebben →Rómaiak és kelták uralják Dunaszekcsőt
A hét slágere kétségkívül a Xll. Limes tábor, továbbá Castor és Pollux fesztivál, amely az egykori Lugio, a mai Dunaszekcső központjában zajlik. Az e...
Bővebben →Tárogató szólt a Hargitán
A napokban tért haza erdélyi és felvidéki útjáról Farkas Béla, a magyarságát büszkén hirdető szajki polgármester, közismert tárogató művész. Meghívásn...
Bővebben →Exkluzív interjú dr. Szili Katalinnal
A Bólyi Városi Televízió jövő hétfő és kedd esti adásában beszélgetés láthatnak dr. Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés korábbi elnökével. "Barany...
Bővebben →Német filmet vetítettek
A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók...
Bővebben →Teltház a mohácsi strandfürdőben
Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogat...
Bővebben →Beremendi beach party
A hétvégén immáron a X. Beremendi Beach Partyra invitálták a strandolni és szórakozni vágyókat. Fúvósok, kongások, dj-k gondoskodtak az impulzív ritmu...
Bővebben →Hétfői adásunk vendége: dr.Hargitai János országgyűlési képviselő
A Bólyi Városi Televízió hétfő és kedd esti adásában interjút láthatnak dr.Hargitai János miniszteri biztossal, térségünk országgyűlési képviselőjével...
Bővebben →