Helyi hírek, események
Megújult a kölkedi hivatal
Ünnepelni jöttek össze a kölkediek. Megújult Polgármesteri Hivataluk és Közösségi Házuk, csaknem 30 millió forintból. Ebből az építészet 27 milliót tett ki, míg 3 millió forintot új berendezésekre költöttek. Mindehhez a
Belügyminisztériumtól az adósságkonszolidáción részt nem vett önkormányzatok támogatási keretéből 20 milliós forráscsomagot kaptak. Miután az önkormányzat saját nonprofit cége volt a kivitelező, a piaci áraknál olcsóbban jöttek ki a beruházásból, tudhattuk meg a falu polgármesterétől. Az avató ünnepségre sokan fogadták el község vezetőjének meghívását. A térség országgyűlési képviselőjén kívül, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója is eljött a ceremóniára. A helyi tehetségek műsora után került sor az avató szalag átvágására, melyről Csomor Tibor polgármester és dr. Hargitai János képviselő gondoskodtak. Majd jöhetett az épületkomplexum bejárása és birtokbavétele. Az amibícózus polgármester és a hivatal apparátusa, a
tanyagondnok, a Kölkedi Lövész SE, a Kölked Községért Alapítvány, továbbá a Német és Roma Nemzetiségi Önkormányzatok idilli körülmények között dolgozhatnak a jövőben. A megújult épületek a falu büszkeségei lettek, az átadással egyidőben.
Tojáskút Bóly főterén
Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...
Bővebben →Pécsi diákok a Terrán gyárában
A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...
Bővebben →Lövészklub a város szélén
Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...
Bővebben →Oscar-díjas rendező Pécsett
Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...
Bővebben →Sörbarátok a Fülemülében
A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...
Bővebben →Növényvédős bál a Vigadóban
Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...
Bővebben →Német könyv bemutatója
Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...
Bővebben →