Helyi hírek, események
Emmausz 2018
Szenzációs időjárás, nyitott pincék, sok száz érdeklődő, ez volt az idei, 2018-as Emmausz mérlege. Maga az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzetiség mintegy 100 éve meglévő, húsvét hétfői hagyományőrző eseménye. A közel 400 bólyi pince és környéke, ilyenkor méhkasra hasonlít. Maga a program kötetlen, délután indult útjára a "fergetegparti". Elsőként hagyományosan, nyitó koncerttel, amelynek a pincefalu kapujában lévő Montenuovo Mauzóleum adott helyet. Itt a Bólyi Vegyeskar, továbbá a zeneiskola növendékei adták meg az ünnep alaphangját. Népi hagyományőrző csoportokkal, no és zenészekkel a pincesoron is összefuthattunk. Nem hiába, őket a Vigadó jóvoltából évről évre meghívják. Feladatuk a jókedv fokozása, a vendégek szórakoztatása. Emmauszkor Bólyban szomorú avagy búslakodó embert nem igen találtuk. No de jó bornak sem kell cégér. A Bólyba érkező vendégsereg, megannyi gazdánál kóstolhatta az itteni ínyencségeket. Nem is volt ezekre panasz, hébérrel töltögették azt az ínyenceknek. No és akkor vissza az alapokhoz. Giga nagyságú archív fotópanoráma, azaz 100 év Emmausz képekben a főtéren, a múlt megidézésével. Látványosság volt ez is a javából. A 2018-as Emmausz védjegye, a napsütés és az ezzel párban járó mosolygós vendégsereg volt. Óriás szmájli Bólyból, a feltámadás jegyében, így summázhatjuk az idei pincejárást.
Emlékhelyek napja
A Nemzeti Örökség Intézete Emlékhelyek Napja 2017 elnevezéssel országos rendezvényt szervezett, többek között a mohácsi csatának emléket állító Sátorh...
Bővebben →BABarc fesztivál
A sváb hagyományok és a régi mesterségek utcájává változott az amúgy Petőfi, a 2. BABarc fesztivál alkalmából. Népviseletben pompázó asszonyok és leán...
Bővebben →Növendék hangverseny
Lassan finiséhez ér az idei tanév. Ennek tükrében, tavaszi növendék hangversenyt rendezett a Bólyi Zeneiskola. Ennek keretében vonultatták fel a tansz...
Bővebben →Autós nosztalgia party
A Retropartyzánok 5. pécsi találkozójára került sor a hétvégén, mégpedig az Expó Centerben. A rendezvény célja, a 60-as, 70-es, és a 80-as évek Magya...
Bővebben →Rendőr és Tűzoltó Nap
Programokban gazdag délután várta azokat a gyermekes családokat, akik a szombati, napsütéses délutánon, kilátogattak, a IV. Rendőr- és Tűzoltó Napra, ...
Bővebben →Megyei Vadász és Horgász Majális
A mohácsi széchenyi téren és az IC melletti parkban rendezték meg a Baranya Megyei Vadász és Horgász Majálist. Reggeltől késő délutánig, számos látván...
Bővebben →Hegyközségi borverseny
Nézzük az idei hegyközségi borverseny számait és eredményeit: 57 termelő, 152 db minta, amelyből 95 fehér, 39 vörös, 18 db rozé. Nagyarany 2 db szüle...
Bővebben →Gyermek musical a Vigadóban
Igen, megcsinálták. Tavaly is és most is. Ja, hogy egyre jobbak? Igen, jobbak. Céltudatosabbak és már igazi profik. Eképpen summázhatjuk a bólyi suli ...
Bővebben →Nyárádi nemzetiségi nap
Vándorkiállítás megnyitójával indult útjára, az idei nyáradi nemzetiségi nap. A tárlat " Sváb Törökország" elnevezése , a Duna, Dráva és a Balaton köz...
Bővebben →Buli hangulat Villányban és Villánykövesden
A vörösbor otthonában is kiváló hangulatban zajlottak a majálisok. A villánykövesdi pincesor előtti parkban, a villányi rendezvénytéren, no és a focip...
Bővebben →Családi sportmajális Borjádon
Légvárban és trambulinon ugráló önfeledt gyerekek. Vérre menő futball küzdelmet folytató apukák és egymás közt trécselő anyukák összképe jelezte a kül...
Bővebben →Izgalmas miniRallye Bóly határában
A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó, miniRallye bajnokság 2. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykor...
Bővebben →