Helyi hírek, események


Felvidékiek találkozója

2018.04.20

Ismét összejöttek az egykori negyediek Bólyban, ezúttal a Kolping házban. Április 12-e a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja. Azért ezt a dátumot választották, mert 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság, Felvidékről való kitelepítése. Köztudott, hogy a szlovák-magyar lakosságcsere-egyezményt , 1946. február 27-én írták alá Budapesten, és május 14-én fogadta el a Parlament. A kitelepítetteket szállító első vasúti szerelvény, 1947. április 12-én indult el a Felvidékről, és 1949. június 5-ig, több mint 76 ezer embert szállítottak át Magyarországra. Ennek elszenvedői és leszármazottjaik jönnek össze, évről évre, hogy együtt emlékezzenek a múltra és közössen álmodják a jövőt. Az emléknap tisztelgés „a Beneš-dekrétumok következtében, a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített mintegy százezres magyarság” előtt, „akik az állampolgárságuktól, közösségüktől, vagyonuktól megfosztva, szülőföldjükről elűzve kemény akarással, otthont teremtettek maguknak”. Az új otthonuk pedig évtizedek óta Bólyban van.


Megnyílt a trófea kiállítás

2018.10.11

Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes...

Bővebben →

Babarci szüreti mulatság

2018.10.11

A babarci Szüreti Mulatság, igen mély gyökerekkel rendelkezik. A település több mint ezer éves múltjából kiindulva, jó pár szüreten túl vannak már az ...

Bővebben →

Gőzgombócban ők a legjobbak

2018.10.03

Tizenkettedikre sem tudtak hibázni, sőt ismét tökéleteset alkottak. Mármint a geresdlakiak a sváb eledelnek számító gőzgombócokból és a hozzá köthető ...

Bővebben →

Átadták a rendelőt Márokon

2018.10.03

A kistelepülések korfája nem a legkedvezőbben alakul manapság. Idősödnek falvaink, emellett az elvándorlás is sújtja őket, arról nem is beszélve, hogy...

Bővebben →

Kihívások a Montenuovo előtt

2018.10.03

A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gaz...

Bővebben →

Borban a vígasság, férfikórusok Baranyában

2018.10.03

,,A borban öröm, barátság és dal van" - szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente Európa jeles férfikórusai, zenei együttes...

Bővebben →

Találkoztak a Karasica mentiek

2018.10.03

Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar ...

Bővebben →

Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn

2018.10.02

Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító ...

Bővebben →

Hétköznapok az alkotás öröméért

2018.10.02

Az alkotás iránti vágy az ember veleszületett tulajdonsága. Ki a zenében, ki a sportban, s van aki például a képzőművészetekben találja meg saját maga...

Bővebben →

Móka és kacagás Lippón

2018.10.02

Változatos programokkal színesítik a diákéletet a lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Szinte minden hónapra akad egy-egy jó program, ami ideig-ó...

Bővebben →

Országos könyvtári hét Bólyban is

2018.10.02

Író-olvasó találkozó, rajzpályázat, könyvbemutató, könyvtári vakrandi és családi barkácsdélután is szerepel a Bólyi Könyvtár október eleji, tematikus ...

Bővebben →

Kicsi ovi hatékony módszerekkel

2018.10.02

A kis dolgolgokat is nagyon meg kell becsülni. Igy vannak ezzel a nagynyárádiak, létszámát tekintve picurka óvodájukkal. Két óvónénire és egy dadára i...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162