Helyi hírek, események
Bólyi siker a minősítőn
A Landesrat szervezésében, az Országos Német Gyermektáncfesztivál déli előválogatóját rendezték meg Pécsváradon. A kulturális seregszemle kiváló alkalom, hogy megismerjék mások felkészültségét és korreográfiáját, a résztvevő hagyományőrző csoportok. A szép számú érdeklődő pedig, megcsodálhassa a pazar népviseleteket és a nívós előadásokat. Hagyományőrzés, hagyományápolás és a német kultúra népszerűsítése, ezek a főbb céljai, ennek a kiváló kezdeményezésnek. Kreisz László, a Landeszrát országos elnöke megnyitójában kimelte, a 300 éves magyarországi német kultúrgyökerek ápolásának fontosságát. Mindehhez összefogásra és közös erőfeszítésekre van szükség - hallhattuk tőle. A színpompás bemutatók után, a zsűri meghozta bölcs s egyben megfontolt döntését. Eszerint Pécsváradon arany minősítést kaptak a bólyiak, a két mohácsi tánccsoport és a Koch Valéria Iskolaközpont táncosai.Tiszta szívvel gratulálunk, valamennyi gyermek tánccsoportnak, ehhez a felejthetetlen pécsráradi délutánhoz.
Dárdai bíztatta a focista palántákat
Befutott a Danon kamionja Pécsre, aholis egy nemzetközi utánpótlás torna regionális selejtezőjére került sor a PMFC stadionjában és sportelepén. A v...
Bővebben →Nyárádi siker a Kihívás napján
Éjszakai számháborúval kezdték az idei kihívást a nyárádiak, aztán turbó fokozatba kapcsoltak és még nagyon sok sportágban avagy sportos megmozdulásba...
Bővebben →Lángost sütöttek a nagyik
A szajki Harangvölgyi sétányt ellepték a gyerekek, no és kísérőik. A szikrázó napsütésben pazar gyermeknapi mulatozásban részesültek. Mosolyt csalogat...
Bővebben →Kórustalálkozó a Siklósi Várban
A Tenkes Kórusfesztivált első alkalommal rendezték meg a siklósi vár ódon falai között. A kiváló akkusztikájú térben minden egyes hang eljutott a ho...
Bővebben →Búza mustra a határban
Magtól duzzadó kalászokat lenget a szél a határban. Hazai és külföldi búzanemesítő cégek fajtabemutatójára került sor a Trigo kft szervezésében. A n...
Bővebben →Tehetséggála Lippón
Nehéz lenne felgöngyölíteni a lippói suligálák kezdeti dátumát, így részünkről az "emberemlékezet óta megrendezésre kerülő" megjelölést kapta. Idén is...
Bővebben →Felszentelték a kéméndi, felújított Angyalokat
A Szentháromság napi német búcsún szentelték fel a helyreállított Zsolnay-angyalokat Máriakéménden. A Nagyboldogasszony kegytemplom előtt álló hatalma...
Bővebben →Családi gyermeknap Bólyban
A bólyi gyermeknapból leginkább a fagyi és a lufiárusok profitáltak. No de a picurkák sem panaszkodhattak, mivelhogy a Kalandtár szervezői, egy rakat ...
Bővebben →Belvárdon elkelt a 2500. Claas kombájn
A Belvárdgyulai Zrt. és az Axiál Kft. közös ünnepségre került sor, a dél-baranyai agrár cégcsoport központjában. A vendéglátók részéről Szűcs lmre az ...
Bővebben →Stifolder fesztivál Fekeden
A magyar és a sváb ember is szereti a húst és a minőségi hústermékeket. A 9. Fekedi Stifolder Fesztivál alkalmával, 95 mintát kóstolhatott a szakmai é...
Bővebben →Ugráló lippói gyerekek
Óriáscsúzda, légvár és trambulin. Nyugodtan nevezhetjük ezt a sikeres gyermeknap, alapvető receptjének. Jól tudják ezt Lippón is, s ennek szellemében ...
Bővebben →Térségi polgárőr találkozó
A Bólyi és a mohácsi járáshoz tartozó polgárőregyesületek vezetőit hívták meg szakmai tanácskozásra, mégpedig Babarcra. Ezen részt vett a megyei polgá...
Bővebben →