Helyi hírek, események
Sportos babarci majális
Amikor én még kis srác voltam, bizony másról szólt a majális. Felvonulás, tribün, lufik, sör és virsli. Ma pedig sörpadok, hűs hosszúlépés, pogácsa, sertéspörkölt, no és verőfényes napsütés. Például Babarcon idén ez volt a menüsor, egy kis focival, ügyességi versenyekkel és kártyapartival megspékelve. Fiatalok és idősek egyaránt jól érezték magukat a sportpálya szegletében, ahol hosszú évekre visszamenően megrendezik a helyi szinten illusztris eseményt. A polgármester pedig elegedetten mosolyogva, kommentálta a Bóly TV-ben a történteket.
A babarci majálison, nehéz volt kamera elé állítani bárkit is. A fociban, a poharazgatásban vagy épp a főzésben, de igencsak elfáradtak a legények avagy a leányok. No és a kártyapartit sem robbanthattuk szét egy-egy röpke nyilatkozatért, merthogynem koncentrálniuk kellett a játékosoknak. Egy biztos, a helyi majális idén is elérte célját. Étlen s szomjan senki nem maradt, estére pedig mindenki várta az ágya, a megérdemelt pihenőre.
Jézuskaváró a bólyi Könyvtárban
A Hangerdő Társulat Jézuskaváró műsorára csak úgy özönlöttek a kisgyermekes családok a bólyi Könyvtárba. Székely mesefeldolgozással érkezett a két kiv...
Bővebben →Hargitai János sajtótájékoztatója
"Paradigma váltás a magyar gazdaságban" témakörben tartott sajtótájékoztatót a megyei fejlesztésekért felelő miniszteri biztos. Egyes pénzügyi és g...
Bővebben →A muzsikusok rajongtak a Mikulásért
Sűrű az adventi program a bólyi zeneiskolások számára. Koncert koncert hátán, szinte minden hétre akad egy esemény. Mikulást is hangszereikkel várták ...
Bővebben →Egymillió csillag a szegényekért
A pécsi Széchenyi téren, az Adventi vásár családias hangulatában, a Szentháromság szobor tőszomszédságában Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, a...
Bővebben →Geresdlaki mézeskalács falu
Geresdlak maga a csoda, amelyet érdemes felfedezni 6 jellegzetes kiállításával együtt. Ez alkalommal az adventi várakozáshoz köthető tárlatot mutatjuk...
Bővebben →Zenélő Mikulás Szederkényben
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében, adventi készülődésre és Mikulás váró rendezvényre került sor a helyi művelődési házba...
Bővebben →Adventi koncert a babarci templomban
A babarci Német Önkormányzat meghívására sokan tisztelték meg jelenlétükkel az idei adventi koncertet. Dr.Tamás Roland atya köszöntötte a templomban e...
Bővebben →Évzáró a Bólyi Motoros Klubnál
Évzáró és egyben 'hálaadó" estre invitálták a Bólyi Motoros Klub tagjait és támogatóit a helyi Borházba. A "guruló vasak" jelenleg "téli álmukat aluss...
Bővebben →Vendégünk volt a világ tánc elitje
Egy napon át Pécsre figyelt a táncvilág, mivel hogy itt rendezték meg a standard táncok formációs világbajnokságát, még pedig a Lauber Dezső Sportcsar...
Bővebben →Thai-box a javából
Regionális thai-box gálát rendezett a Mohácsi TE küzdősport szakosztálya. Thai-box és K1 versenyszabályok szerint kerültek lebonyolításra a mérkőzések...
Bővebben →Ismét világbajnok Major Zsolt
Major Zsolt, a Pécsett edzőként tevékenykedő bólyi testépítő, immáron negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet, mégpedig Hamburgban. A...
Bővebben →Bemutatták a "Ripszám könyvet"
"Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei" című, régóta várt könyv bemutatójára a bólyi Moziban került sor. Hegedűs Ábel szerkesztő a közönségta...
Bővebben →