Helyi hírek, események


Tűzoltó és rendőr majális

2018.05.15

"Tűzoltó leszel s katona! Vadakat terelő juhász!"- József Attila Altató című verse, részben ma is szép karrier pályát ígér. Hiszen a rendvédelmis hivatás a kormány által preferált, s egyre népszerűbb a fiatalok körében, szemben a juhászkodással, ami lássuk be kevésbé. Az idei megyei rendőr és tűzoltó napon, sok 100 család találta meg a számítását. A gyerekek az extrém és hagyományos játékokban, fegyverek kézbevételében, no és a cukorágyú áldásos szórásában. Idilli majális volt ez perzselő napsütésben. A megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hátsó udvara és sportpályája biztosította a helyszínt, a programokról pedig a rendőrök, a tűzoltók, a TEK-esek, a polgárőrök, a vöröskeresztesek, a NAV-osok és a honvédek gondoskodtak. Mitagadás, emberes feladat volt itt egyenruhást megszólaltatni, mivel annyira zárt és leszabályozott valamennyi szervezet kommunikációs rendszere. De akit csak lehetett, kamera elé állítottunk. A rendvédelmis majális, összességében nagyon jól sikerült. Sem az időre, sem pedig a programokra nem lehet panasz. Egy biztos, a gyerekek jól érezték itt magukat, s ez mindennél fontosabb.


Tartásjavító ovis torna

2017.01.18

Fejlesztő gyermek tornákon  vesznek részt a 3 és 6 éves kor közötti gyerkőcök, Bólyban és további 3 településen. Ennek keretében a szakember játékos, ...

Bővebben →

Televíziós portré Ahmann Györgyről

2017.01.18

Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Buda...

Bővebben →

Nyelvspeciális osztályok a Kisfaludyban

2017.01.12

Közkedvelt gimnázium, kimelt továbbtanulási célpont az általános iskolák végzősei számára, a mohácsi Kisfaludy. A patinás suli színvonala, nyelv speci...

Bővebben →

Sátorhely humán kincse az iskola

2017.01.12

Sárorhely szívében található a helyi kisiskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestülete, mosolyg...

Bővebben →

Busójárásra hangolva

2017.01.10

Közeleg Magyarország legősibb, legrégebbi télűző farsangi karneválja. Február végén a busóbundákat öltő felnőttek, faragott álarcokban, jellegzetes ke...

Bővebben →

Kiállítás az oszmán értékekből

2017.01.10

Mohács város önkormányzata 2008-ban testvérvárosi szerződést írt alá Isztambul Bejkoz városrészének önkormányzatával. Később civil kezdeményezésre, ...

Bővebben →

Babarciak az első bálozók...

2017.01.10

A Babarci Magyar - Német Baráti Kör Tánccsoportjai, a Szivárvány Kórus és a Dorfmusikanten Zenekar adta meg az alaphangot és a jó hangulatot az idei b...

Bővebben →

Országos német gála kitüntetésekkel

2017.01.10

Január 9-e a  magyarországi német önkormányzatok napja. Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a ...

Bővebben →

Fülemüle Talk Show a Bóly TV-ben

2017.01.09

Fülemüle Talk Show a Bóly TV hétközi magazinjában. Közismert sztárok, borászok, cégvezetők lesznek vendégei beszélgetős, gasztroshownknak. Két héten á...

Bővebben →

Téli partnertalálkozók

2017.01.06

A téli mezőgazdasági munkáktól mentes időszakot kihasználva, megkezdődtek a Trigo partnertalálkozói. Január és február hónapokban, összesen 5 alkalomm...

Bővebben →

Megjött a hó és a zimankó

2017.01.06

Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a köve...

Bővebben →

Bejgli kupa Bólyban

2017.01.06

Egyeseknek laza foci, míg másoknak "erőltetett menet" volt a bólyi karácsonyi teremfutball torna. Pár nappal az ünnep után bizony ráfért minden foci k...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162