Helyi hírek, események
Fúvószenekarok babarci találkozója
Csúcsot döntött a babarci sportpályán felállított rendezvénysátorban az egy négyzetméterre jutó zenészek száma. Nem hiába, hiszen térségi fúvószenekari találkozót szerveztek, az amúgy e műfajban igencsak jeleskedő községben. Az Achmánn György nevével fémjelzett zenekari fúvós zene, oly mély gyökerekkel rendelkezik itt, hogy fellegvárnak számítanak zenész körökben. Ennél fogva szívesen fogadták el az invitálást Mohácsról, Villányból, Dunaszekcsőről, Mecseknádasdról, Pécsváradról, Véméndről no és Somberekről is, hogy közös koncert keretében fényezzék tovább, a műfaj eleve fényes patináját. Micsoda muzsika, zene füleinknek és perzse a lelkünknek. Így summazhatták a nívós babarci fúvószenekari találkozót, a zenét szerető és értő közönség részéről. Maguk a zenészek is katartikus élményként élték meg a közös örömzenélést. Babarc pedig továbbra is zászlóshajója a műfajnak, köszönhetően Achmánn György babarci karnagynak, a fúvószene doenjének.
Nemzetiségek estje Szajkon
Példaértékű összefogásról tettek tanubizonyságot a szajki svábok és sokácok. Közös gasztropartijukra és kulturális estjükre invitálták a község lakoss...
Bővebben →Zsíroskenyér a lampionos "túra" utánra
Márton napi lampionos felvonulásra gyülekeztek a kultúrház előtt a szajki gyerekek és szüleik. Jó kis családi és közösségi program volt ez, a hagyomán...
Bővebben →Márton napi finomságok a Kiskastélyban
Márton napi ínyencségekkel várták a liba ételek szerelmeseit a bólyi Kiskastély Vendéglőbe. A gasztrocsodákról az étterem séfjei gondoskodtak, kihozva...
Bővebben →Szederkényi lábtoll-labda sikerek
Gyerek és serdülő országos lábtoll-labda Tini kupára került sor a bólyi suli sportcsarnokában. Csapatban és párosban mérettettek meg a csapatok, amely...
Bővebben →Ízkavalkád Nagynyárádon
A Gandhi Gimnázium Nonprofit Kft. és a Nagynyárádi Önkormányzat közös szórakoztató napjára és gasztropartijára került a helyi kultúrházban. Köztudotta...
Bővebben →Kis muzsikusok az óvodában
A Bólyi Zenesuli kis növendékei örömöt csempésztek muzsikájuk által, a helyi óvodások szívébe. Csodálatos dallamokat hoztak magukkal, a hagyományos ős...
Bővebben →Készülnek az ajándéktárgyak
A Bólyi Kastély s így a Gyermekotthon udvara gyönyörű arcát mutatta még pár hete az őszi napsütésben. Az ezer színben pompázó környezet, idilli lakóko...
Bővebben →Chiliben erőssek
A mohácsi lfjúsági Centrumban megrendezett novemberi kézműves vásáron minden fellelhető volt, ami szemnek szájnak ingere. Ugyanakkor, eljött a kapszai...
Bővebben →Bezerédi verses estje
Bagatel címmel, Bezerédi verses estre került sor a bólyi moziban. Bezerédi Zoltán 1955-ben született Budapesten, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát...
Bővebben →Túl a sárgaöv vizsgákon a judósok
Kun Csaba judo mester irányításával, 2 éve folynak az önvédelmi sportág edzései Bólyban. A Küzdősport Szakosztály többi ágához hasonlóan, ők is átkölt...
Bővebben →Elismerték a vizimalom "megmentőjét"
Egy régi épületet felújítani és azt a közösségi élet centrumává tenni, mindenképpen dícséretes dolog. S hogy egy álomból miként lesz valóság? Mennyire...
Bővebben →Rendezett kis falu Sátorhely
Az Emlékparkjáról híres Sátorhely, irigylésre méltó település. Csendes, rendezett környezetben élnek itt az emberek, van egy gyönyörű szép parkjuk, mű...
Bővebben →