Helyi hírek, események


Alföldi Állattenyésztési Napok

2018.05.22

Idén 25. alkalommal várta érdeklődőit, Hódmezővásárhelyen a rangos szakkiállítás és vásár, amely hagyományosan három napon át tartott. A kiállítás az elmúlt két és fél évtizedben, a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb jelentőségű, szakmai találkozójává vált. A hódmezővásárhelyi állattenyésztési és mezőgazdanapokat, a Hód-Mezőgazda Zrt. szervezi, kezdettől fogva a Magyar Állattenyésztők Szövetségének és tagszervezeteinek társrendezésében. A hagyomány és az innováció itt kéz a kézben jár. A kiállítás célja a szakmai események mellett, olyan programok nyújtása is, amelyek azokat a kilátogatókat is megszólítják, akik érdeklődésből vesznek részt a rendezvényen. A szervezők mindig is szem előtt tartották, hogy a felnövekvő nemzedékhez közelebb vigyék, az állattenyésztési szakma szépségeit. A kiemelt esemény, rendszeres kiállítói a Bonafarm cégcsoport jeles tagjai, akik idén is több vásárdíjat elhódítottak. A háromnapos, egykori vásárok hangulatát idéző rendezvényen az állattenyésztés nyolc ágazata, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának képviselői mutatkoztak be.

A szakmaiság határozza meg minden évben a programok összetételét is. Ahogy az a rendezvény oldalán is olvasható, a bírálatok és a tenyészállat-árverések, a mindenkori hazai állomány legjavának állapotát és nem utolsósorban a piaci helyzetet is tükrözik. A Bonafarm csoport pedig ismét bebizonyította hazai piacvezető voltát.


Töltöttpaprika Fesztivál Birjánban

2017.08.08

Magyar konyha, nem létezhet töltöttpaprika nélkül, mint ahogy étel sem só nélkül. Ebből kiindulva, immáron 4. alkalommal rendeztek a birjániak Nemzeti...

Bővebben →

Magyarok Kenyere Program 2017

2017.08.08

Sok millió búzaszem, egy nemzet. A tavalyi 38 tonna után, idén 42 tonna búzát ajánlottak fel a baranyai gazdák, a Magyarok Kenyere Program keretében- ...

Bővebben →

Pokoli vihar sújtotta a térséget

2017.07.27

Korona nélküli és derékba tört fák, megtépázott tetők jelezték útját, amerre áthaladt. Hétfő este kezdődött a pokoljárás. 11 felé söpört végig a vihar...

Bővebben →

I. Dunamenti Halfőző Fesztivál

2017.07.27

Megálmodták és megcsinálták. Nem cifrázták, szintisztán, gasztrokultúrálisra szabták a fazont. Mindezt német köntösben, a hagyományok tiszteletben tar...

Bővebben →

A családok fürdője Siklóson

2017.07.27

A siklósi termálfürdő a családok és a fiatalok fürdője. Modern, kényelmes és nyugalmat sugároz. Festői környezetben, közvetlen a vár alatt terül el. A...

Bővebben →

Harkányi Fürdőfesztivál

2017.07.27

Ez már a 24. Harkányi Fürdőfesztivál volt, sok szórakoztató és néhol a testet is megmozgató programokkal. A nyári kánikulában, özönlött a tömeg, a te...

Bővebben →

Politikai uborkaszezon?

2017.07.27

A nyári időszakot szokás a politikában uborka szezonnak nevezni. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a politikusok is szabadságra mennek és elcsendes...

Bővebben →

Új vezetőedző Szederkényben

2017.07.20

A szederkényi ezüstcsapat megkezdte felkészülését a következő idényre. Két jelentős vérveszteség érte a gárdát, hiszen Mohácsra távozott Tomin Milán v...

Bővebben →

Falunap a gólyák földjén

2017.07.20

Júius közepén rendezték meg a kölkedi falunapot. Az egykori halászfaluban, nagy ünnepe ez, hisz amellett hogy a helybéliek összejönnek, az innen elszá...

Bővebben →

A belvárdi "Üvegtigris"

2017.07.20

Borvidéken élve, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy kánikulában egy hosszúlépésnél, nincs jobb szomjoltó. Egy jó rozé fröccsért, egy nyári fesztiv...

Bővebben →

Terápia lovakkal

2017.07.20

A Kaposvári Egyetem Lovasterápia és a Gyógypedagógia Tanszékének hallgatói, vidám napokat csempésztek a Bólyi Gyermekotthon lakóinak életébe. Mindezt ...

Bővebben →

Arató ünnep

2017.07.12

A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Az Aratónap kezdő akkordjaként, az Olvasókör szék...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162