Helyi hírek, események
Mohácsi kikötőben a Lajta monitor
Mohácson is kiköt és több napon át látogatható volt, a közel másfél évszázada vízre bocsátott Lajta monitor. A csatahajó a Magyar Honvédség 170 éves fennállásának alkalmából, valamint az első világégés befejezésének 100. évfordulója tiszteletére, országos útra indult a Dunán. A folyam mintegy 417 kilométeres magyarországi szakaszán, tizenegy város kikötőjében vetett és vet horgonyt és várja látogatóit az egyedülálló múzeumhajó, melyen korabeli fegyvereket, felszereléseket, egyenruhákat, valamint egy első világháborús kiállítást is meg lehet tekinteni. Emellett az érdeklődő gyerekek a kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson és fegyverbemutatón szintén részt vehetnek. A Lajta monitor nem csupán egy öreg hajó a múltunkból. Testvérhajójával a Marossal együtt már felavatásukkor nagy nemzetközi érdeklődés fogadta, megépítésük ma is méltán kelt elismerést. Nem hiába voltak rá kíváncsiak a mohácsi kikötőben is, hiszen a magyar történelem egy szeletét hozta magával.
Nyílt napok a Kisfaludy Gimnáziumban
A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium az idei tanévben is megszervezte a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára az iskolát bemutató három nyílt ...
Bővebben →Vérfrissítés a bólyi zenesuliban
A Bólyi Általános lskolában, művészeti oktatás keretében, zenét és képzőművészetet tanulhatnak a gyerekek. A készségfejlesztő rendszer megléte óta szá...
Bővebben →Páratlan kincsek a Gyugyi gyűjteményben
Folyamatosan egyedi és értékes Zsolnay alkotásokkal gazdagodik a pécsi Gyugyi gyűjtemény a Zsolnay negyedben. Köztudott, hogy Dr. Gyugyi László műgy...
Bővebben →Népszerűsítik a hazai mézet
A méz élettani hatása megkérdőjelezhetetlen. Ezért is fontos, hogy rendszeresen fogyasszuk a jó hazai terméket, amelyre maguk a méhészek vállalnak gar...
Bővebben →Mosolygós majsi ovisok
Második alkalommal nyerte el a Majsi Óvoda a Boldog oktatási intézmény minősítést. No és valóban, mosolygós és vidám gyerekek és óvonénik fogadják a h...
Bővebben →Kolbásztöltő mesterek Palotabozsokon
Immáron ötödik alkalommal rendezték meg Palotabozsokon a Disznótoros Fesztivált, melyre az idén is mindenkit szeretettel vártak. A helyi gasztrifeszt...
Bővebben →Pándysok bemutatkozó kiállítása
A Mohácsi Szalonon elnyert önálló kiállítás rendezésének lehetöségével sajátos módon élt Muk Etelka a Pándy Otthon kerámiá műhelyének vezetője. Úgy go...
Bővebben →Babarci nyugdíjasok köszöntése
Generációs összejövetel kerekedett az idei babarci nyugdíjas délutánból. Minderről az önkormányzat szemfűles szervezői gondoskodtak, akik az óvoda, az...
Bővebben →Beruházás dömping a Borjádi Zrt - nél
A Borjádi Zrt.-t és a TS Tej Kft-t 18 éve a Schmalzbauer család irányitja. Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak, mégpedig minőségi s...
Bővebben →Leányvásár valódi lakodalommal
Kívánni sem lehetett volna jobb időt, hétvégén a Pécsváradi Leányvásáron, így rengetegen kihasználták a kellemes napsütést és kilátogattak a rendezv...
Bővebben →Megújult a kölkedi templom
A Mohács-Kölkedi Társegyházközség meghívására érkeztek a hívek, a 200 éves kölkedi templom szombati istentiszteletére. Ünnepi alkalom volt ez, hiszen ...
Bővebben →A jövő a tét...
A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...
Bővebben →