Helyi hírek, események


Borverseny a Kolpingban

2018.05.25

A Bólyi Családok Keresztény Egyesületének 26. borversenyére 94 borminta érkezett, ebből 25 vörös és rozé, a többi pedig fehér nedűként. A neves zsűri jóvoltából 34 arany, 39 ezüst és 21 bronz minősítés született. A bírák 2 db nagy arany oklevelet ítéltek oda a legszebb borukat felvonultató gazdák között. Bóly környéke, továbbá a felvidéki Negyed és vonzáskörzete prezentálta idén kiváló borait és várta izgatottan a pénteki díjátadót. Miután Takács Gábor kanonok megáldotta a borokat, útjára indult az éremeső. Negyedre és Bólyra is jutott bőven a jobbnál jobb minősétésű oklevelekből. Nem hiába, mindkét településen kiváló borászok élnek, akik láttak már tőkét, permetezőkannát és hébért is. A jó bort pedig itt is és ott is szeretik, így el is fogy a hordókból. A mostani verseny alapján pedig díjazott borokat ihatnak, Bólyban és Negyeden egyaránt.


20 éves város Bóly

2017.08.23

Ígényesen összeállított program várta a bólyiakat augusztus 20-a alkalmával. Kettős ünnep volt ez a javából, hiszen az államalapítás mell...

Bővebben →

25 éves nyugdíjas egyesület Szediben

2017.08.23

25 éves a Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete. A jubileum alkalmából, ünnepi koncertet rendeztek, a helyi kultúrházban. Neves operaénekes, mislenyi és ...

Bővebben →

Lecsó, kutyusok és foci Sátorhelyen

2017.08.16

Tartalmas falunappal lepték meg a szervezők a sátorhelyi családokat. Az egykori címerező tábor minden kis szegletét kihasználták, a színes program pal...

Bővebben →

Ének az esőben Újpetrén

2017.08.16

Újpetrén semmit nem bíztak a véletlenre. Mind a színpad, mind pedig a nézők fölé, sátrat húztak, védve mindenkit a nyári esőtől. Tudatosságuk, a cerem...

Bővebben →

Lippói Kasza Show

2017.08.16

Vegyes időt fogtak ki a lippóiak falunapjuk alkalmával. A kezdeti napsütést, délutáni eső követett, így elkélt a rendezvénysátor, e jeles napra. Ezút...

Bővebben →

Német gála Márokon

2017.08.16

A mároki lakodalmas másnapján, sváb tánccsoportok és zenekarok veszik át a stafétát. Útjára indul a fergetegparty, amely végül Sváb bál formájában csú...

Bővebben →

7. Mároki Lakodalmas Parádé

2017.08.16

Hetedszerre sem okozott csalódást a Mároki Lakodalmas Parádé. Sőt, olyan híre és ázsiója lett az elmúlt 7 év alatt, hogy valós brandként emlegetik, a ...

Bővebben →

Legendák a bólyi kispadon

2017.08.16

Legendák irányítják a Bólyi SE futballcsapatát. A Szíjas-Göller páros egykoron retteget támadógépezetnek számított a megyében. Meccsről meccsre on...

Bővebben →

A mester emlékére

2017.08.10

A 18. Országos Kékfestő Fesztivált, idén is két naposra tervezték a nyárádiak. A kiemelt rendezvény, a sok látványosság és tartalmas programok mellett...

Bővebben →

Sok száz edényben főtt a sokacbab

2017.08.10

24. éve rotyog az utánozhatatlan ízű sokac bab, a mohácsi sokácok hagyományőrző utcai gasztrofesztjén. A különleges agyagedényben készített étel, füst...

Bővebben →

Pokoli hőség az Ördögkatlanon

2017.08.10

Az Ördögkatlan nem a Művészetek Völgye, Nagyharsány nem Kapolcs és Bérczes László sem Márta István. Egyszóval a körtét nem érdemes összehasonlítani a...

Bővebben →

Szentgyörgyvári kapitány

2017.08.08

Mókás kedvű, tréfás fickó az új siklósi várkapitány. Gúnyát húzott, így fogadott minket a várban lévő Tenkes kapitány panoptikum szereplői közé beülv...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162