Helyi hírek, események
Testvértelepülések találkozója
A X. Bólyi Pünkösdi Fesztivált a testvértelepülések sétányának avatója, majd pedig az adott országra jellemző, kisebbségek helyzetét elemző tanácskozás vezette fel a moziban. Ezt követően, színes kulturális seregszemle következett. A bólyi suli, az óvoda, a szociális központ, a vegyeskar és a gyermek táncosok képviselték a helyi erőket, míg Negyedről a Pongrácz Ágoston Iskola tánccsoportja és a Napsugár Énekkar érkezett. Heroldsbergből zenészek vendégszerepeltek Bólyban, mégpedig a kiváló Harsonaegyüttes. Minden adott volt tehát a testvérvárosi találkozó kapcsán, egy nemzetközi, színes palettán mozgó tavaszzáró fesztiválhoz. A fesztiválsátor alatt helyetfoglalók nem is panaszkodhattak a koradélután során ugyanis egymást váltották, a jobbnál jobb műsorszámok. A testvérvárosi megállapodások ratifikálásáról Bóly, Negyed és Heroldsberg polgármesterei, továbbá Csernáton alpolgármestere gondoskodtak. A dokumentumokon elhelyezett kézjegyek, újabb évtizedekre erősítették meg, a széleskörű együttműködési szándékot. A testvértelepülések bólyi találkozójának fő ceremóniája, tökéletesre sikeredett. Köszönhetően a felkészült táncosoknak, dalnokoknak és muzsikusoknak. A politikusok is megtették kötelességüket, így elmondhatjuk, tovább mélyültek az eddigi jó kapcsolatok, a kötelék meg lett erősítve, mégpedig minden részről. Remélhetően a csernátoni, a negyedi és heroldsbergi küldöttségek, szép emlékekkel térhettek haza Bólyból, jó hírét vive testvértelepülésüknek.
Mystery Gang a Bóly TV-ben
Rock & roll őrület lett úrrá Pécsen. A megyeszékhely egyik elit klubjában "terjedt a jóindulató kór" , ahol megszólalt az 50-es évek kedvenc amerikai...
Bővebben →Futsal az új csarnokban
A futballt télen is űzik a Bólyi utánpótlás csapatok, igaz ilyenkor oltalmat nyújt a fűtött sportcsarnok, az ízületeket kímélő speciális padlózatával....
Bővebben →Schuszter Lóránt és a Kaptafa
Maradjon a Schuszter a kaptafánál... Ugye mindenkinek ismerős a jó öreg magyar mondás. No ezt szívére vette Schuszter Lóránt, elpusztíthatatlan rockze...
Bővebben →Megyei sváb bál Sützékkel
Igazi fergeteg partyt varázsolt az idei Baranya megyei Sváb bálból a műfaj királyának számító Sütz zenekar. A Lenau ház és a Baranya Megyei Német Önko...
Bővebben →Szedi az új lábtollabda centrum
Orbán Tibor testnevelő korábbi, lábtollabda sportágat népszerűsítő sikereiről már beszámoltunk televíziónkban. Emlékeztetőül, a borjádi gyerekekkel EB...
Bővebben →Már próbálják az idei színdarabokat
13. éve amatőr színjátszanak és egyben szórakoztatnak egy csapatként a Szederkényi Nyugdíjas Színjátszók, népszerübb nevükön, a SZEDI NYUSZIK. Jelenle...
Bővebben →Harmóniában a kölkedi lakókörnyezet a természettel
Több mint 1000 lakosa van a kis dél-baranyai községnek, Kölkednek. A mohácsi csata helyszínének közelében fekvő egykori halászfalu mocsaras környezeté...
Bővebben →"Őrségváltás" a szederkényi sváb bálon
Immáron a 26. Sváb bált rendezték meg zsinorban a szederkényiek. A Diamant zenekar nevéhez hűen, megcsillogtatta kivételes fényét és hangulat fokozó k...
Bővebben →Alapítványi koncert színes zenei kavalkáddal
A Bóly és Térsége Zeneoktatásáért Közalapítvány hagyományos Évnyitó koncertjére és báljára került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. Egykoron ezt a progr...
Bővebben →Vince-napi bormustra
Mohácson került sor, az immáron VIII. Térségi Vince-napi Bormustrára. A szervezők minden 2016-os bort szívesen láttak a nívós megmérettetésen, ahol ne...
Bővebben →Hófödte téli táj
Jók sok hó hullott az elmúlt napokban Bólyban és a térségben. Évek óta nem kaptunk ekkora mennyiségű szilárd csapadékot. Ennek leginkább a gyerekek ör...
Bővebben →Sváb bál Nagynyárádon
Vissza az alapokhoz, gondolta a Német Önkormányzat vezetése Nagynyárádon és hosszú évek "sportcsarnokos rendezése" után, ismét a kultúrházban rendezte...
Bővebben →