Helyi hírek, események


Villányi fúvós jubileum

2018.06.05

A zene kovácsolta őket közösséggé, igazi baráti társasággá váltak és időközben beutazták fél Európát. Most pedig jubileumi születésnapot ünnepeltek, a teltházas kultúrházban. A hazai vörösbor fővárosában, 20 évvel ezelőtt alakult meg, alig 1 évvel a helyi zeneoktatás megkezdését követően a Villányi lfjúsági Fúvószenekar. Az alapító 12 tagból mára egy 40 fős fúvószenekarrá nőtte ki magát, a méltán híres muzsikus gárda. A neves Achmánn zenész dinasztiának sokat köszönhetnek. Gyuri bácsi ültette el a sikerek fáját, majd fia Balázs vette át a stafétát, aki alatt az tovább terebéjesedett és mély gyökerekre is szert tett. Ez mindenki fája, azaz zenekara. A villányiak büszkén vallják, hogy ez az ő csapatuk, minden jeles ünnepen fellépnek és képviselik a helyi folklórt. Jubileumi koncertjükön felelevenítették az elmúlt 20 évben általunk előadott, legkedveltebb darabokat. Felidézték eredményeiket, sikereiket és élményekkel tarkított utazásaikat. Volt miről mesélni és volt mit zenélni. A nagyok mellett fellépett az utánpótlás "pöttöm" zenekar is pár számmal, majd a felnőttek folytatták kifulladásig. A műsor fele hagyományőrző sváb műsor volt, míg a másik fele különböző könnyű és komolyzenei darabokat tartalmazott. Élmény volt hallgatni a patinás zenekart, Villány büszkeségeit.


Mézpromóció a kamara támogatásával

2018.10.29

Az idei évben is nagyszabású mézpromócióba kezdett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Baranya Megyei Szervezet...

Bővebben →

Leányvásár több tízezer érdeklődővel

2018.10.29

Egykori feljegyzések szerint: a leányok legszebb ruháikban sétáltak fel s alá az utcákon, nótáztak, karikába ,,léptek", ,,futottak" és ,,ugrottak",...

Bővebben →

Repülőgépgyártás Baranyában

2018.10.29

Elkészült a Magnus Aircraft Pécs-pogányi repülőgépgyára, s a többmilliárdos fejlesztést be is mutatták a sajtó munkatársainak. Mind az elhangzott, ...

Bővebben →

Mak(k)usztik produkció

2018.10.29

Megteltek a Bólyi Mozi széksorai. Sodrában a szörnyű malomnak címmel, itt mutatták be azt a verses, zenés előadást, amely egy első világháborús baka s...

Bővebben →

Őszanyó hetek Bólyban

2018.10.23

Az Őszanyó hétnek, ma már heteknek, nagyon szép hagyomány van a Bólyi Óvódában. Színes programokkal, szülők és nagyszülők részvételével zajlik, ezidőt...

Bővebben →

Janus, az értékőrző múzeum

2018.10.23

A Janus Pannonius Múzeum Magyarország legnagyobb vidéki múzeuma, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhelye. A pécsi múzeumok sokasága tartozik hozzá, í...

Bővebben →

Megyenapi elismerések

2018.10.23

Baranya megye története, az államalapítás koráig nyúlik vissza. Elnevezését illetően megoszlanak a vélemények, de a kutatók többsége a szláv eredet me...

Bővebben →

Hadik nyerte a Mecsek Rallye-t

2018.10.23

A péntek délutáni Prológgal kezdődött az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye, a Pécs Plaza parkolójában. Hatalmas és egyben lelkes tömeg fogadta a versenyzők...

Bővebben →

Új edzővel rukkolt elő a Bólyi SE

2018.10.23

A távozó szakvezető, Bolboaca Augustin ajánlásával érkezett a bólyi kispadra, az A licences edző, Gulyás Gergely. A fiatal, ambíciózus trénert meglept...

Bővebben →

Hospice hálózat Baranyában

2018.10.23

A Pécsett működő Szociális Háló Egyesület, Baranya megye területén 15 éve végzi az egészségbiztosító által finanszírozott, a daganatos betegek számára...

Bővebben →

Rokonyok és a "süttgesztinye" szüret

2018.10.22

Idén, immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólassal élve: a sütt gesztinyés Lukács napi búcsú. A hagyományt alapí...

Bővebben →

Sajtkülönlegességek Liptódról

2018.10.22

Maulék 9 éve laknak liptódi otthonukban, amely hagyományos vályog téglából készült. Legelésző tehenek jelzik a gazdálkodó életmódot. Maul Antal és Ani...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162