Helyi hírek, események
Stifolder fesztivál Fekeden
A magyar és a sváb ember is szereti a húst és a minőségi hústermékeket. A 9. Fekedi Stifolder Fesztivál alkalmával, 95 mintát kóstolhatott a szakmai és a közönség zsűri. Útóbbi tagja lehetett bárki, aki kóstolójegyet vásárolt, azaz hozzávetőlelegesen, közel 1000 ínyenc érdeklődő. Hömpölygött a tömeg a "svédasztal szerűen" felszolgált stifi sátorban, no és a kis sváb falu főutcáján. Full ház volt a fesztivál sátorban is, ahol egymást váltották a minsőségi felépők, javarészt a sváb hagyományőrző egyesületek képviseletében. Az ízek, a hangulatok és a magyrországi német identitás közös rendezvénye, ezúttal is jelesre vizsgázott. A fekediek stifi fesztje, mindössze fél napos. Ezen szeretnének változtatni a jövőben, a helyi szervezők. A rendelkezésre álló tér ugyanis adott, a falut megnövelni nem áll módjukba. Legfeljebb egésznapossá, netán 2 napossá széthúzni az események és a történések horizontját. Kiváncsian várjuk, miként sikerül ezt tető alá hozniuk. Egy biztos, jövőre a stifolder minták száma is, meghaladhatja a bűvős 100-as számot. Lehet majd akkor is kóstolni. Önök is beállnak majd a sorba?
Új mosdók az olaszi iskolában
A közelmúltban átadták az Olaszi Általános Iskola fejújított mosdóit, így a baranyai községben is színvonalas és higiénikus körülmények között tisztál...
Bővebben →Cserépbe zárt energia
Tetőcserépbe integrált napelem fejlesztésébe kezdett, a bólyi családi vállalkozásból, nemzetközi nagyvállalattá nőtt, Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. - ...
Bővebben →Gőzgombóctól dagadt a pocak
Neked a káposztás, neki a babos, nekem pedig az édes jön be. Persze, hogy a geresdlaki gőzgombócról van szó, hisz van akinek így s van akinek úgy, vag...
Bővebben →Parti hangulat a MOL kúton
Soha nem látott forgatag fogadta a betérőket, a Bólyi MOL kút és Családi Pihenő első hivatalosan meghírdetett Nyílt napja alkalmából. A folyamatosan f...
Bővebben →Vegázó a bólyi Malomban
Felmérések szerint, nem csak Magyarországon, de a világon általában az egészséges étkezésre való törekvés, az egyik fő fogyasztási trend. Az elmúlt i...
Bővebben →Hárséknál javában tart a szüret
A szüret kemény munka és ünnep egyszerre. A szőlő kapálása, metszése és oltása után ekkor köszönt be a borkészítés ideje. A szüret szó eredetileg ...
Bővebben →Kopácsi Halásznapok
Minden év szeptemberében sor kerül a Kopácsi Halásznapokra. Közel 10 ezer látogatót vonz ez a kétnapos rendezvény, ahol a vendégek a különböző gasztro...
Bővebben →A borról daloltak
A Bor és Dal Ünnepére került sor, a Pécsi Napok idei programsorozatának keretében. "Népek bordalai és táncai" karneváli hangulatban, a Kossuth térről ...
Bővebben →Filmfesztivál Komlón
Hét domb elnevezéssel, felnőtt- és gyermekfilmek fesztiválja zajlott az elmúlt héten, a Komlói Színház- és Hangversenyteremben. A fesztivál a médiaszo...
Bővebben →Bólyi vezető a SLAMI-ban
A Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a nagy múltú Mohácsi Zeneiskola tradícióinak folytatójaként, 2004. szeptember 1-jétől működik, ...
Bővebben →A rettegés arénája
Nem szokványos arculattal és tartalommal járja a kontinenst, egy magyar cirkusz. Nyugat - európai ámokfutása után, Magyarországon szedi áldozatait a H...
Bővebben →Képzőművészeket képeznek
A Bólyi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, egyik erőssége a Képző és Iparművészeti Tagozat. Kezdetekben, Sas Zsuzsanna tanárnő neve fémjelezte, a...
Bővebben →