Helyi hírek, események
Nyárádi siker a Kihívás napján
Éjszakai számháborúval kezdték az idei kihívást a nyárádiak, aztán turbó fokozatba kapcsoltak és még nagyon sok sportágban avagy sportos megmozdulásban kipróbálták magukat. A kihívás napja 1982-ben indult Kanadából, ahol annak idején két szomszédos város vezetői egy egész napos verseny keretében döntötték el melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez nulla órától este kilencig folyamatosan számolták hányan végeznek aktív testmozgást, legalább 15 percen keresztül. Hazánkban 1991 óta szervezik meg minden évben ezt az eseményt, azóta már összesen 1596 település vett részt a vetélkedésben. Tavaly több mint hárommillióan sportoltak, s ezt idén még túl is lépték. A nyárádiak több alkalommal futottak már csúcsformát, hisz többszörös települési kategóriagyőztesek voltak. Ennél fogva idén is bizonyítani szerettek volna, másoknak és persze önmaguknak. Nem csigázzuk tovább a kiváncsiságukat, 2018-ban Magyarország legsportosabb települése, az l. kategória győztese (azaz a 700 fő alatti telelülések sorában) Nagynyárád település lett. Gratulálunk a résztvevőknek és a lelkes szervezőknek. A nyáradiak ismét bebizonyították, ha összefognak csodákra képessek. És persze nagyon sportosak.
Mystery Gang a Bóly TV-ben
Rock & roll őrület lett úrrá Pécsen. A megyeszékhely egyik elit klubjában "terjedt a jóindulató kór" , ahol megszólalt az 50-es évek kedvenc amerikai...
Bővebben →Futsal az új csarnokban
A futballt télen is űzik a Bólyi utánpótlás csapatok, igaz ilyenkor oltalmat nyújt a fűtött sportcsarnok, az ízületeket kímélő speciális padlózatával....
Bővebben →Schuszter Lóránt és a Kaptafa
Maradjon a Schuszter a kaptafánál... Ugye mindenkinek ismerős a jó öreg magyar mondás. No ezt szívére vette Schuszter Lóránt, elpusztíthatatlan rockze...
Bővebben →Megyei sváb bál Sützékkel
Igazi fergeteg partyt varázsolt az idei Baranya megyei Sváb bálból a műfaj királyának számító Sütz zenekar. A Lenau ház és a Baranya Megyei Német Önko...
Bővebben →Szedi az új lábtollabda centrum
Orbán Tibor testnevelő korábbi, lábtollabda sportágat népszerűsítő sikereiről már beszámoltunk televíziónkban. Emlékeztetőül, a borjádi gyerekekkel EB...
Bővebben →Már próbálják az idei színdarabokat
13. éve amatőr színjátszanak és egyben szórakoztatnak egy csapatként a Szederkényi Nyugdíjas Színjátszók, népszerübb nevükön, a SZEDI NYUSZIK. Jelenle...
Bővebben →Harmóniában a kölkedi lakókörnyezet a természettel
Több mint 1000 lakosa van a kis dél-baranyai községnek, Kölkednek. A mohácsi csata helyszínének közelében fekvő egykori halászfalu mocsaras környezeté...
Bővebben →"Őrségváltás" a szederkényi sváb bálon
Immáron a 26. Sváb bált rendezték meg zsinorban a szederkényiek. A Diamant zenekar nevéhez hűen, megcsillogtatta kivételes fényét és hangulat fokozó k...
Bővebben →Alapítványi koncert színes zenei kavalkáddal
A Bóly és Térsége Zeneoktatásáért Közalapítvány hagyományos Évnyitó koncertjére és báljára került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. Egykoron ezt a progr...
Bővebben →Vince-napi bormustra
Mohácson került sor, az immáron VIII. Térségi Vince-napi Bormustrára. A szervezők minden 2016-os bort szívesen láttak a nívós megmérettetésen, ahol ne...
Bővebben →Hófödte téli táj
Jók sok hó hullott az elmúlt napokban Bólyban és a térségben. Évek óta nem kaptunk ekkora mennyiségű szilárd csapadékot. Ennek leginkább a gyerekek ör...
Bővebben →Sváb bál Nagynyárádon
Vissza az alapokhoz, gondolta a Német Önkormányzat vezetése Nagynyárádon és hosszú évek "sportcsarnokos rendezése" után, ismét a kultúrházban rendezte...
Bővebben →