Helyi hírek, események


Erősemberek világbajnoksága

2018.06.22

Hatalmas kőgolyók, kofferek, súlyok és a világ legerősebb emberei érkeztek a pécsi Lauber Sportcsarnok küzdőterére, ahol hazai pályán a Natúr Erős Emberek Világbajnokságára került sor.

A sportág koronázatlan királya Fekete László, ezúttal szervezőként és sportbíróként kamatoztatta szakértelmét, a rangos megmérettetésen. 24 ország erőemberei avagy Herkulesei jöttek el Baranyába, hogy megmutassák, hogy igazából ki a legény a gáton. A magyar színeket Fekete Miklós és László képviselte, ők ketten Fekete Laci fiai és szintén dúl bennük az adrenalin. Fekete László 2018-ban, 15 évvel ezelőtt ugyanebben a csarnokban állította fel, azóta is létező világcsúcsát. Akkor ugyanis 232,5 kg-os, kőgömböt emelt fel 1,3 méteres állványra, a pécsi közönség ovációja kíséretében. Így ne csodálkozzunk rajta, hogy szívesen tért vissza Pécsre. Nagy izgalmak közepette zajlotta csaknem 4 órás VB. Az 5 állomáson, Főnix madárként "haltak meg és születtek újjá" a versenyzők. Fekete László többször kiemelte, hogy hatalmas súlyokat mozgatnak meg ilyenkor a srácok és mindezt doppingmentesen teszik, tiszta eszközökkel versenyzve. A gigászok csatáját végül Fekete Miklós nyerte, megelőzve a finn óriásembert és saját testvérét. Csak egy aprócska javaslat, önök ne próbálkozzanak meg hasonló súlyú tárgyak emelgetésével, mert saját testi épségüket kockáztatnák vele. Erre a sportágra kiemelten igaz, hogy mindent a szemnek, semmit a kéznek. Legalábbis amatőr szinten.


"A Mari nem olyan..."

2017.03.01

A Szederkényi Nyugdíjas Egyesület vidám farsangi műsorára került sor a kultúrházban. Két napon át, két előadással szórakoztatták a szépkorúakat s mind...

Bővebben →

Versendi Kovács és barátai

2017.03.01

A mohácsi kultúrális élet évszázadok óta a tambura muzsikáról is szól. Ennek emlékére Versendi Kovács József és barátai, a busójárás kisérő programjak...

Bővebben →

Híd a múlt és a jelen között

2017.02.28

Régi felöltők, bocskrok, bütykös harisnyák mellett, a ma is tevékenykedő 22 busómaszkfaragó alkotásai, valamint az előző évszázadban keletkezett, busó...

Bővebben →

A jövő futballistáit nevelik

2017.02.28

Picurkák terlgetik a labdát a bólyi suli tornacsarnokában. Ök a Bólyi SE U7-es csapata, edzőjük pedig az utánpótlás nevelés egyik doenjének számító, P...

Bővebben →

Busójárás Szediben

2017.02.28

Idén is Szederkényben kezdődött a busójárás, igaz nem így nevezik, de ez mit sem változtat a tényeken. A botos csoport a helyi óvoda udvarára idézte m...

Bővebben →

Farsangi fánk a nagyiktól

2017.02.28

A farsangi fánksütésnek régi hagyománya van kis hazánkban. A szederkényi nagyik még ismerik az ősrégi receptúrát, szinte a génjeikben van a finom süte...

Bővebben →

Gálával zárt a Trigo

2017.02.28

A Trigo ideiglenesen "birtokba vette" a bólyi Vigadó épületét, a téli partnertalálkozó sorozatának záró rendezvényére. A szakmai tanácskozásra a mozit...

Bővebben →

Nyertek a tanulás rabjai

2017.02.21

Pantomimtól a lakodalmas meneten át, a tanulás rabjaiig, széles palettán mozogtak az ötletgyáros felsős osztályok a bólyi suli karneválján. A farsang ...

Bővebben →

Kortás festő Szederkényben

2017.02.16

Czigler János szederkényi kortárs festőművész, leginkább csendéleteket és tájakat szeret reprodukálni, egyedi, kifinomult stílusában. Képei évtizedek ...

Bővebben →

Tetőfedők képzése a Terránnál

2017.02.14

A korábban megszokott lendülettel kezdte az újévet a betoncserépgyártás hazai piacvezetőjének számító Terrán kft. Minderről a cég marketing igazgatója...

Bővebben →

Évértékelő és jutamazás a Bólyi Sportegyesületnél

2017.02.14

Előbb értékeltek, majd örömükben táncra is perdültek a Bólyi SE vezetői és sportolói. Az elnöki értékelés után a szakosztályvezetők külön is megtették...

Bővebben →

Lippói jelmezparádé

2017.02.14

Míg a színpadon a Juice zenekar szolgáltatta a bevonuló zenét, addig a lippói iskolások az általuk avagy szüleik által megálmodott jelmezben fogad...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162