Helyi hírek, események
Múzeumok éjszakája Pécsett
Eljött a várva várt misztikus este, amikor ismét megnyiltak a múzeumkapuk, hogy teret adjanak a felfedezők hadának.
Országszerte 400 intézmény, csaknem 2 ezer programja közül szemezgethetett a közönség június 23-án, Szent Iván Éjelén. A Múzeumok Éjszakájának, idén sokat mondó mottója és fő témája is akadt. Mégpedig , "Ami összeköt - család és kultúra" gondolategyüttes. A sorban 16. alkalommal megrendezett Múzeumok éjszakája az év legnagyobb kulturális eseménye volt, tavaly mintegy 400 ezer belépőt regisztráltak és idén mindezt sikerült megfejelniük az éjszakai felfedező útra indulóknak. 2018 eseménye a családok évéhez kapcsolódott, így nem csodálkozhattunk a hömpölygő tömegből kitűnő anyukák, apukák és gyerekek együttes jelenlétén. Pécsett a Múzeumok éjszakája kiemelt tematikájához kapcsolódva, olyan programok várták a közönséget, amelyek a város arculatát és kultúráját máig erősen meghatározó, hatások és legendás családok köré épültek. Ilyen volt a mecseki szénbányászat is, amely évtizedeken át jelentett megélhetést, családok ezreinek. A pezsgőgyár alapító, Littke család története is terítekre került az idei felfedező túrán. A Pezsgőház épülete és az alatta lévő pincerendszer, igazi kincseket rejt a mai napig is. A pécsi pezsgőgyártás múltjára és misztikus történetére, szintén sokan voltak kíváncsiak.
Bólyiak kupagyőzelme a Dárdai emléktornán
Egy egész délelöttön át pattogot a bőrlabda, a mohácsi Városi Sportcsarnokban. Dárdai Ferencre, az egykori kiváló utánpótlásedzőre emlékezve rendeztek...
Bővebben →Bejgli készítő mesterek Székelyszabarban
A bejgli sütés mestereit invitálták Székelyszabarra az adventi várakozás közepette. A környező és távolabbi falvakból érkező csapatok, szemmel látható...
Bővebben →Csináld magad karácsonyra
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében adventi "csináld magad" készülődésre került sor a helyi művelődési házban. Az egyesüle...
Bővebben →Adventi vásár sok gyönyörűséggel
Mesék, ízek, illatok, közös élmények, meghitt hangulatok a pécsiek és a baranyaiak közös ünnepéért. A Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár idén novembe...
Bővebben →Tejüzemet avattak Borjádon
A borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására került sor az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. Az eseményre az agrár és kereskedelmi ...
Bővebben →Montenuovos szalagavató
A végzős montenuovosok az utolsó nagy közös iskolai fellépesükre és bulijuk egyikére készültek. Szép ruhát húztak, fodrászhoz mentek és lelkileg is ...
Bővebben →Karácsonyi vásár volt a Kolpingban
A Bólyi Nyugdíjas Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről, ódákat szoktunk zengeni. De van is mit, hisz alkotásaik és rendszeres, ünnepek előt...
Bővebben →Új egészségügyi centrum Újpetrén
A Napsugár Egészségközpont átadójára jöttek össze Újpetre lakói. Az egykori vendéglő épületét vásárolta meg korábban az önkormányzat, s itt lett kia...
Bővebben →Újpetrei kolbásztöltő vigadalom
A Huligánok, a Szállítók, az MRM team, a Macskajaj, a Zsíros zsiványok, a Hentesőrök és a 8 mester göbész csapatai vettek részt az l. Újpetrei Böllér ...
Bővebben →Zenészbál igazi legendákkal
A legendák ismét összejöttek, jókat sztoriztak, együtt mulattak és ünnepeltek. Sorban a 4. Mohácsi Zenészbálra került sor a SLAMI-ban, mintegy 300 érd...
Bővebben →Megemlékezés a falu szülöttjére
Babarci Schwartzer Ferencre emlékeztek meg a falubéliek születésének 200. évfordulóján. Közismerten ő neves orvos-sebészdoktor volt, s emellett egyet...
Bővebben →Szent Erzsébet rózsája
A Katolikus Karitász bólyi szervezete, minden esztendőben meghirdeti az adventi adománygyűjtést, hogy ezzel is segítse a rászoruló családokat a téli i...
Bővebben →