Helyi hírek, események
Limes tábor Dunaszekcsőn

Dunaszekcsőn hagyománnyá vált, hogy minden nyáron megrendezik a Lugio Napokat. A rendezvényhez kapcsolódóan nem maradhat el a Limes tábor sem, ahová elsősorban a 6-14 éves korosztályból várják a jelentkezőket. Így volt ez idén is. Az izgalmas táborozás, avagy a kalandok közben, a gyerekek bővíthették ismereteiket és új tudást szerezhettek az örökségvédelem és a régészet területén. A tábor rendhagyó programjai, felépítése eltér a hagyományos nyári táborok többségétől, céljuk az ókori kultúra keresztmetszetének bemutatása, a rómaiak korával kapcsolatos ismeretterjesztés. A megismert örökséget, átélhető módon próbálják bemutatni a nagyközönség számára. Az időutazás élményét fokozza a korhű ruhákba beöltözött gyerekek illetve táborvezetők sokasága és a kialakított környezet is. A szervezők a Lugio Napokkal és a köré szerveződő egyéb programokkal szeretnék a "civil katalizátor" szerepét betölteni, a magyarországi római limes világörökséggével. Olyan ez a szekcsői limes tábor, mint egy jópofa kalandpark, nyári tábor és light-tos szabadegyetem ötvözete. Egy biztos, hogy ezt át és meg kell élni, mert felejthetetlen élményt nyújt.

Megyei Vadásznap Szentlőrincen
Sok száz vadász és valamennyi baranyai vadásztársaság képviseltette magát a Szentlőrincen megrendezett megyei vadásznapon. Impozáns standokkal, a társ...
Bővebben →
Villányi fúvós jubileum
A zene kovácsolta őket közösséggé, igazi baráti társasággá váltak és időközben beutazták fél Európát. Most pedig jubileumi születésnapot ünnepeltek, a...
Bővebben →
Testvértelepülések találkozója
A X. Bólyi Pünkösdi Fesztivált a testvértelepülések sétányának avatója, majd pedig az adott országra jellemző, kisebbségek helyzetét elemző tanácskozá...
Bővebben →
Nepomuki ünnep Mohácson
Nepomuki Szent János a vízen járók védőszentje, szobra a Duna-part közelében, a Halászcsárda előtti téren áll. A múlt századból eredő szokás szerint, ...
Bővebben →
Lakásfelújítások Versenden
Mint arról pár hete beszámoltunk, jelentős támogatásokban részesült Versend, a többségében romák lakta falu. Akkor több száz millió forint forráshoz...
Bővebben →
Új stációk és parádé Liptódon
A mesterségek udvarában, látványosságokban gazdag standokkal találkozhattak a Liptódon pünkösdölők. Ólomüveg munkák, kézműves termékek, vesszőből fo...
Bővebben →
BabArc fesztivál
Ez már a 3. jól sikerült BabArc utcafesztivál, a kultúrak és a mesterségek falusi találkahelye. Ott ahol a busómaszkfaragó, a kosárfonó, a népi játéko...
Bővebben →
Borverseny a Kolpingban
A Bólyi Családok Keresztény Egyesületének 26. borversenyére 94 borminta érkezett, ebből 25 vörös és rozé, a többi pedig fehér nedűként. A neves zsűri ...
Bővebben →
Közmeghallgatás prezentációval
A közmeghallgatás törvényi kötelessége az önkormányzatoknak. Bóly város vezetése is rendszeresen beszámol a település gazdálkodásáról és fejlesztési e...
Bővebben →
Mohácsi kikötőben a Lajta monitor
Mohácson is kiköt és több napon át látogatható volt, a közel másfél évszázada vízre bocsátott Lajta monitor. A csatahajó a Magyar Honvédség 170 éves f...
Bővebben →
Berkesd az összetartó falu
Kapitány Zoltánné Szécsi Katalin polgármester asszony, 2002 óta tartja kézben a csaknem 1000 főt számláló, Berkesd község közügyeit. Neki és a képvise...
Bővebben →
Alföldi Állattenyésztési Napok
Idén 25. alkalommal várta érdeklődőit, Hódmezővásárhelyen a rangos szakkiállítás és vásár, amely hagyományosan három napon át tartott. A kiállítás az ...
Bővebben →