Helyi hírek, események
Kölkedi falunapi vigadalom
A Mohács Néptáncegyüttes hagyományőrző műsorával minden évben megadja a kölkedi falunap kiváló hangulatát. A rendezvénysátorban helyet foglalók, megcsodálhatják a profi táncosok előadását, a fiatalabb kölkediek pedig kedvet is kaphatnak a népitánc tanuláshoz. Egy biztos, sokat kell majd gyakorolniuk, ha erre a szinvonalra szeretnének eljutni. De semmi sem lehetetlen, csak előbb utóbb el kell kezdeni...Mindeközben, a bográcsokban finom ételek főttek. Amelyet, kisebb csoportokban, baráti közösségekben fogyasztottak el a kölkediek. Megkóstolva az itt készült halászlét, bizony nem egy szakácsmester él a faluban. Egyszerűen fenumenális volt. No és akkor eljött a várva várt pillanat, amikor a helyi amatőr társulat is színpadra léphetett. Talán nekik volt a legnagyobb sikerük, amin a látottak alapján, nem is csodálkozhatunk. A Muzsika TV sztárjai is szerephez jutottak ezen az estén. Így hát a kölkedi falunap, igazi sztárparádévá alakult a végére.
70 éves a Babarc SE
A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell ...
Bővebben →Partnertalálkozó Klippeléknél
Partnertalálkozóra invitálta Klippel József térségünk polgármestereit, tüzép telepe beszállítóit és Baranya ismert építési vállalkozóit. Célja ezzel n...
Bővebben →Bólyi bérmálkozás Püspök Atyával
A pünkösd kiváló alkalom a bérmálkozásra. A bólyi gyerekek hagyományossan, a szentlélek eljövetelének ünnepén részesülnek ezen szentségben. A hittanta...
Bővebben →Nyárádi kórustalálkozó
Székelyszabar, Bonyhád, Kakasd és Nagynyárád kórusai adtak közös pünkösdi koncertet, a felújítás alatt álló nyárádi templomban. Egyházi és világi dalo...
Bővebben →Bólyi pünkösdölő
Pünkösdi fesztiválra invitálta a bólyiakat a helyi német önkormányzat. Színes programmal és vásári kavalkáddal várták őket a Batthyányi térre. Az itt ...
Bővebben →Horvátok horgászversenye Töttösön
A hazai, baranyai és a határon túli horvátság baráti találkozojára került sor a töttösi 3 kívánság tónál. A helyszín kiválasztásánál sokat nyomott a l...
Bővebben →Sportos nap a szocotthonban
A társult települések ellátotjait invitálták sport és rekreációs délutánra, a Bólyi Szociális Központ udvarára. Ezen a napon, pihenő sarkot is avatta...
Bővebben →Egy baleset margójára
Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okoz...
Bővebben →Trigo partnertalálkozó a búzában
Nyári terminusához érkezett a Trigo Kft. partnertalálkozóinak sora. Búza fajtabemutatóra invitálták térségünk agrár gazdálkodóit, kiváltképp azokat, a...
Bővebben →Tájházak találkozója Szajkon
Német Nemzetiségi Tájházak s emellett a Dél-dunántúli Tájházak közös találkozójára került sor Szajkon. Az egésznapos program tudományos konferenciáva...
Bővebben →Megyei vadásznap Szentlőrincen
Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem ös...
Bővebben →Munkásszálló épül Bólyban
Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett...
Bővebben →