Helyi hírek, események
Baranya kincsei a mélyből
Időszaki kiállítás nyílt Pécsett a Káptalan utcában, az elmúlt években Baranya Megyében fellelt éremleletekből és egyéb "kincsekből". A különleges tárlat a Janus Pannonius Múzeum munkatársainak köszönhetően, 3 teremben került kiállításra, jól átlátható módon, számos magyarázó táblával segítve a nézelődők eligazodását a nuizmatika különös, de annál érdekesebb világában. Itt látható a megye legnagyobb bronzkori kincslelete, amely Márok határából származik és önmagában 55 kilógrammot nyom, s több mint 600 bronztárgyból áll. Szemügyre vehetjük a megye legkorábbi érempénzeit Dunaszekcsőről, amelyeket a késő vaskorban a kelták vertek. No és megismerkedhetünk a római pénzekkel és éremleletekkel. A török korból pedig szembesülhetünk azzal a tömérdek éremmennyiséggel, amely a mohácsi csata idején került a mélybe, de nemrég régészeink feltárták és ma már megtekintheti a nagyközönség. Fedezzék fel önök is a megye kincseit, látogassanak el a pécsi múzeumba és ismerkedjenek meg ezzel a páratlan leletegyüttessel.
Jézuskaváró a bólyi Könyvtárban
A Hangerdő Társulat Jézuskaváró műsorára csak úgy özönlöttek a kisgyermekes családok a bólyi Könyvtárba. Székely mesefeldolgozással érkezett a két kiv...
Bővebben →Hargitai János sajtótájékoztatója
"Paradigma váltás a magyar gazdaságban" témakörben tartott sajtótájékoztatót a megyei fejlesztésekért felelő miniszteri biztos. Egyes pénzügyi és g...
Bővebben →A muzsikusok rajongtak a Mikulásért
Sűrű az adventi program a bólyi zeneiskolások számára. Koncert koncert hátán, szinte minden hétre akad egy esemény. Mikulást is hangszereikkel várták ...
Bővebben →Egymillió csillag a szegényekért
A pécsi Széchenyi téren, az Adventi vásár családias hangulatában, a Szentháromság szobor tőszomszédságában Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, a...
Bővebben →Geresdlaki mézeskalács falu
Geresdlak maga a csoda, amelyet érdemes felfedezni 6 jellegzetes kiállításával együtt. Ez alkalommal az adventi várakozáshoz köthető tárlatot mutatjuk...
Bővebben →Zenélő Mikulás Szederkényben
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében, adventi készülődésre és Mikulás váró rendezvényre került sor a helyi művelődési házba...
Bővebben →Adventi koncert a babarci templomban
A babarci Német Önkormányzat meghívására sokan tisztelték meg jelenlétükkel az idei adventi koncertet. Dr.Tamás Roland atya köszöntötte a templomban e...
Bővebben →Évzáró a Bólyi Motoros Klubnál
Évzáró és egyben 'hálaadó" estre invitálták a Bólyi Motoros Klub tagjait és támogatóit a helyi Borházba. A "guruló vasak" jelenleg "téli álmukat aluss...
Bővebben →Vendégünk volt a világ tánc elitje
Egy napon át Pécsre figyelt a táncvilág, mivel hogy itt rendezték meg a standard táncok formációs világbajnokságát, még pedig a Lauber Dezső Sportcsar...
Bővebben →Thai-box a javából
Regionális thai-box gálát rendezett a Mohácsi TE küzdősport szakosztálya. Thai-box és K1 versenyszabályok szerint kerültek lebonyolításra a mérkőzések...
Bővebben →Ismét világbajnok Major Zsolt
Major Zsolt, a Pécsett edzőként tevékenykedő bólyi testépítő, immáron negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet, mégpedig Hamburgban. A...
Bővebben →Bemutatták a "Ripszám könyvet"
"Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei" című, régóta várt könyv bemutatójára a bólyi Moziban került sor. Hegedűs Ábel szerkesztő a közönségta...
Bővebben →