Helyi hírek, események
Kékben pompázott Nagynyárád
A ma már kevesek által gyakorolt kékfestő mesterség hagyományainak megőrzésére, a termékek népszerűsítésére, tizenkilencedik alkalommal rendezték meg, az Országos Kékfestő Fesztivált Nagynyárádon. Magyarországon már kevesebb mint fél tucatnyian gyakorolják az ősi német kékfestő mesterséget. Amíg a halvány búzavirágkék, indigókék anyagokból régen elsősorban a sváb lakosság hétköznapi ruháit varrták, ma inkább ünnepi és divatos öltözék, terítő, párnahuzat és függöny készül belőlük. A mesterek csaladtagjaikkal együtt várták az érdeklődők és vásárlók sokaságát. Portékáik szépen fogytak a két napos nyárádi fesztivál alatt. A kétnapos esemény résztvevőinek szórakoztatásáról, mindkét nap művészeti együttesek gondoskodtak. A fesztiválon ezen kívül, volt kézműves kirakodóvásár, térzene, operettműsor és utcabál is. A Nyárádi Kékfestő Fesztivál 19. alkalommal szolgálta a tradicionális kékfestő mesterség népszerűsítését, s egyben őrzi a mai napig is a német hagyományok, Nyáradra is jellemző szegmenseit. A fesztivál s a kékfestészet, így együtt, Nagynyárad védjegyévé váltak. Joggal nevezhetjük a települést, Sárdi János hagyatéka nyomán is, a hazai kékfestészet fellegvárának.
Újévi örömzenélés Lippón
Január elsején, immáron 2. alkalommal nyitotta az új esztendőt nívós koncerttel a Lippói Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Az együttes1980-ban alakult, ...
Bővebben →Versenyeket nyertek az újpetrei diákok
Nem lehet kétségünk afelöl, hogy az Újpetrei Általános iskola pedagógusai, mindent megtesznek a minőségi oktatás és nevelés érdekében. Az iskola első ...
Bővebben →Feldíszítették a madarak karácsonyfáját
Az Újpetrei Óvodában a mindennapokban, német és magyar nyelven egyaránt folyik a játékos nevelés, továbbá a minőségi pedagógiai munka. Egy kisebb közö...
Bővebben →Kreatív pálya a suli folyosóján
Egy jó ötlet, egy kiváló kreatív csapat, no és egy fogadókész iskolavezetés, ez a bólyi készségfejlesztő sulipálya létrejöttének alapja. A Bólyi Által...
Bővebben →Búék minden kedves Nézőnknek!
2019-ben is tatsanak velünk! Boldog Új Évet Kívánunk kedves Nézőinknek! A Bólyi Városi Televízió munkatársai...
Bővebben →Áldott, békés karácsonyt minden kedves nézőnknek!
Szép ünnepet mindenkinek!...
Bővebben →Nyugdíjas karácsony Szediben
A Szederkényei Nyugdíjasok Egyesülete, idén is nívós programmal búcsúztatta az óévet. Karácsonyi műsorukban szerepet kaptak a helyi iskolások, tovább...
Bővebben →Családias karácsony Máriakéménden
Jelentős érdeklődés mellett zajlott, a máriakéméndiek falukarácsonya. Jeszán Csabáné polgármester asszony meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteke...
Bővebben →Betlehemes a Dom kőtárban
Igazán reprezentatív helyen a Dóm kőtárban adhatta elő betlehemes műsorát a bólyi gyermekotthon amatőr színtársulata. Mindez a Pécsi Adventi programso...
Bővebben →Gyerekek ajándékdoboza gyerekeknek
Ajándékcsomagok garmada várt elszállításra, a bólyi iskola udvarán. Mindez nemes és önzetlen felajánlások hozadéka, köszönhetően a bólyi gyerekeknek, ...
Bővebben →A szabari "csodás" betlehem
Székelyszabar alapjában véve is meseszép baranyai település. Ilyenkor advent idején, amikor is kikerül az embernagyságú betlehem a falu centrumába, né...
Bővebben →Vonóskoncert és adventi vásár Szajkon
A szajki adventi programok szervezését a német önkormányzat vállalta magára. A katolikus templomban a Pécsi Vonósok koncertje adta meg az alaphangot. ...
Bővebben →