Helyi hírek, események
Lecsó, lángos és foci Sátorhelyen
Az egykori címerező tábor területén, pezsgő falunapi mulatságra leltünk Sátorhelyen. Kispályás focitorna során, helyi és térségbeli csapatok mérték össze futballtudásukat, sokszor vérre menő küzdelem keretében, egymást sem kímélve. Míg odébb a "banyaklubbos" nagyik csapata sütötte szorgosan a lángost és a palacsintát, az ínyencek nagy örömére. De akik a sósabb és teltebb ízvilágra vágytak, azok sem csaladkoztak, hiszen az 5. Lecsófőző verseny keretében a gasztronómia remekei készültek el ebédidőre, sok-sok bográcsban. Mindeközben arcfestészet, bika megülés és íjászat is szerepelt az igen változatos és tartalmas falunapi programáradatban. A Mohácsi Csata történetét, igényesen, könyv formájában is feldolgozó és bemutató, néhai Kiss Bélára emlékeztek meg a falunap folyamán a sátorhelyiek. Emléktáblat is avattak, ahol méltatást Lőrinc Árpád polgármester mondott. Majd koszorúkat is elhelyeztek, a falu és a család képviseletében. A sátorhelyi falunap kapcsán a bensőséges, ígényes és tökéletes jelzők jutottak leginkább eszünkbe. Klasz dolog volt bepillantani egy bő óra erejéig a helyi közösség ünnepnapjába. A volt tábor tágas területe pedig igazán idilli helyszíne volt, ennek a színes kavalkádnak.
Lippói suli vizit
4 éve vezeti a Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolát Kállai Csilla igazgató nő, aki szaktanárként történelmet, no és etikát is tanít diákjainak. Büsz...
Bővebben →Trigo téli partnertalálkozók
A téli terminus 3. partnertalálkozóját rendezte meg a Trigo Kft. Ezúttal is a Roth pincészetbe jöttek össze a térség gazdái, hogy hasznos információka...
Bővebben →Picurkák a tankonyhában
Finom sajtos pogácsa és fánk illata keveredet a bólyi suli folyosóján. Az illatok a tankonyha felöl szűrödtek ki. A finomságok elkészítéséről, óvónéni...
Bővebben →Villányi Vince nap sok sok finomsággal
Két patinás villányi borászatnál teszteltük, a Vince nap különleges hangulatát, amely ilyenkor pincejárással egybekötött, ígényessen összeállított vac...
Bővebben →Nívódíjak a kultúra őreinek
A Magyar Kultúra Napja, Baranya Megyei Ünnepére került sor a Pécsváradi Kultúrházban. A kitüntetett esemény, két főszervezővel is büszkélkedhet. Így a...
Bővebben →Babarci vincellérek borkóstolója
A babarci borászok avagy vincellérek, évről évre megemlékeznek a Vince napról. Teszik ezt abból a megfontolásból, mivelhogy Szent Vince a vincellérek ...
Bővebben →Szederkényi Sváb bál a tradíciók útján
A 28. Szederkényi Sváb bál hangulatát nehéz szavakkal leírni. Mindenképpen segítségünkre van a képi és a hangrögzítés, amely valamelyest hitelesíti a ...
Bővebben →Kölkedi boldog iskola
Meglátogattunk, egy úgynevezett Boldog iskolát. Az országos boldog iskola program lényege és fókusza, hogy miként lehet a negatív gondolkodásmódon vál...
Bővebben →Unesco listán a kékfestészet
Felkerült a kékfestés hagyománya, az Unesco szellemi kulturális világörökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és ...
Bővebben →Poklade a Hagyományok Házában
Poklade avagy a Mohácsi Busójárás megújuló hagyománya címmel rendeztek alkalmi kiállítást Budapesten, a Hagyományok Házában. A széles merítésű tárlat ...
Bővebben →Országos német gála
Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kéte...
Bővebben →Babarcon indult az idei báli szezon
A báliszezon első sváb bálját hagyományosan Babarcon rendezték, közvetlen Vízkereszt környékén. A helyiek mitagadás szeretnek elsők lenni a sorban. En...
Bővebben →