Helyi hírek, események
25 éves a Szentlőrinci Gazdanapok
A moder kor agrár gépcsodái, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság finomságai és a lenyűgöző haszonállat állomány kiállított példányai vártak minket, egy tartalmas szentlőrinci hosszú hétvégére. A negyedévszázados múlttal rendelkező Szentlőrinci Gazdanapok Magyarország harmadik legnagyobb mezőgazdasági szakvására, ahol mintegy 420 kiállító mutatkozott be ebben az esztendőben. Többségük gépkereskedő, állattenyésztő, növénytermesztő vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás, mellettük őstermelők, kistermelők, kézművesek jelentek meg a város határában található több tízezer négyzetméteres területén. A szervezők a háromnapos eseményre 25 ezer látogatót vártak, akik el is jöttek és nagy érdeklődéssel vettek részt a kiállítás forgatagában. A hagyományos megnyitó ceremónia keretében köszöntő beszédekre került sor, a vásár szervezői és prominens vendégei részéről. Alázat és kitartó munka nélkül nincs siker. A lőrinci gazdanapok megálmodói, szervezői és életben tartói, kétség kívül maradandót alkottak. Negyed évszázad nagy idő és mélységes tiszteletet parancsoló időintervallum. De ennél a 25 évnél többet jelent a kiállítás és vásár elfogadottsága az agrárszektor számára. Keresettsége és látogatottsága pedig évről évre csúcsokat dönt. Egy biztos, hogy sokkal szegényebbek lennénk, ha nem volna. Hatalmas űr tátongna a helyén a gazdák naptarjában és szívében. Mert lássuk be, megszerettük és igencsak megkedveltük 25 év alatt.
Nyári focitábor 4 héten át
A VB láz jegyében pattogott a labda a bólyi napközis focitábor első 2×1 hetes turnusa alatt. Kis Messik, Ronaldok és Mbappék kergették a bőrt és csele...
Bővebben →Az alkotás öröme Szediben
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immáron 18. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket...
Bővebben →Böjte Csaba Székelyszabaron misézett
Székelyszabarban mutatott be szentmisét, Böjte Csaba ferencesrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány atyja. Sok ezer árva és otthontalan gyer...
Bővebben →Szépen építkezik a Szoceg
Szent Iván Éjhez kapcsolódó, tréfás vetélkedőre invitálták a Szederkényi Szociális Otthon udvarára az itt lakó idős embereket. Ez a program is jól b...
Bővebben →Német tábor Újpetrén
A morcona időjárás dacára, jó hangulatú nyári táboron vannak túl az újpetrei gyerekek. A helyi német hagyományőrző egyesület jóvoltából, idén is öss...
Bővebben →Fuvolavarázs
A fuvolazene varázslatos világa költözött egy hét erejéig Bólyba. Ez már a 22. Országos Fuvolatábor volt, amely második éve az alapító tiszteletére Ko...
Bővebben →Nyári tábor Nyárádon
Az első nyáradi Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tábor 6 napon át jelentett aktív vakációs programot a gyerekeknek. Kézműveskedés, német táncok és népd...
Bővebben →Fogathajtó centrum Dunaszekcsőn
Lovas nemzet lévén, szép sikerekkel büszkélkedhetünk a fogathajtás területén is. Ez idáig olyan nagy nevek hoztak dícsőséget az országnak, mint Abonyi...
Bővebben →Pfeifer Tibor stáció alkotásai
Pfeifer Tibor restaurátor mester egyik friss munkája, a Pünkösdkor átadott liptódi stációegyüttes. A falu korábbi polgármestere, szívesen vállalta a f...
Bővebben →Motoros Napok és a misztikus 13-as
A 13-as szám szerencsét hozott a bólyiaknak. Ugyanis sorban a 13. Bólyi Motoros Napokat rendezték meg az alkalomra oly tökéletes Kántor-réten. Nagyszí...
Bővebben →Múzeumok éjszakája Pécsett
Eljött a várva várt misztikus este, amikor ismét megnyiltak a múzeumkapuk, hogy teret adjanak a felfedezők hadának. Országszerte 400 intézmény, csakn...
Bővebben →Trombita szó és puskaropogás
A meghívott zenekarok közös muzskálással nyitották meg, a l. Lippói Fúvószenekari Találkozót és Honvédelmi napot. A megye kiváló rezesbandái randevú...
Bővebben →