Helyi hírek, események
60 éves a Bólyi Gyermekotthon
A Bólyi Gyeremekotthon fennállásának 60. évfordulójára sokan jöttek el ünnepelni, köztük az egykoron itt dolgozók sokasága. Rumszauer Ferencné intézményvezető köszöntötte a vendégeket, majd a népszerű színkottás együttes mutatkozott be megható pillanatokat varázsolva a jubileumra. Ezt követően a köszöntők és méltatások sora következett. Szekeres Pál miniszteri biztos megköszönte fogyatékkal élő társai nevében, az otthonban folyó 60 éves szakmai munkát, kitartást és törődést. Elmondása szerint, híresebb a bólyi otthon az innen útjára induló tájfutásnál és a híresbb még az oly finom bólyi "pekkes" kiflinél is...Méltatta az itt dolgozók empátiáját és szakmaiságát. Dr. Hargitai János miniszteri biztos, országgyűlés képviselő felidézte a múltat, kiemelve a bólyi otthonban lévő különleges lelkületet. Megköszönte az egykori és mai igazgató igényes szakmai munkáját, a sok külföldi és belhoni támogató adakozását és törődését. Szólt Hárs József polgármester Bóly iránti elkötelezettségéről, amely a gyermekotthon iránt is megnyílvánult számos helyi fejlesztés során. Az ide érkező állami és uniós források kapcsán megemlítette, az itteni fogadókészséget, amely tudást és akaratot takart az itt dolgozók részéről. A felszólalók végül a polgármesterrel együtt vágták át a nemzetiszalagot, s adták át a 170 millió forint (KEOP) támogatásból megújult intézményegységet, amely épp az ünnepi alkalomra készült el. Boldog 60. születésnapot Bólyi Gyermekotthon.
Babakiállítás Lippón
A Lippói Gondozási Központba beköltöztek a babák százai, így a pólyások, az elsőáldozók és a nemzetiségi ruhákat viselők . No nem csak ők, hanem sok s...
Bővebben →Hegyközségi borverseny éremesővel
Szederkényi Hegyközség idei borversenyére 163 minta érkezett, amely 70% fehér, 20% vörös és 10%rozé bor volt - hallhattuk a zsűri értékelését, a hely...
Bővebben →Nyugdíjas délután a borházban
Német nemzetiségi programmal rukkolt elő a bólyi Nyugdíjas Malom Klub. Ezen apropóból hívtak vendégeket is a Borházba, ahol műsorral és finomságokkal ...
Bővebben →Tejüzem épül Borjádon
A Borjádi Zrt.-t 2001 óta a Schmalzbauer család irányitja. Állattenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkoznak. Jelentős termelési volumennel rende...
Bővebben →Népszerű a szivacskézi
A Kozármislenyi Sportegyesület Kézilabda Szakosztályának bábáskodása mellett, 4 évvel ezelőtt indúlt útjára a bólyi suliban a lányok szivacskézilabda ...
Bővebben →Lotus termékek a bólyi Mol kúton
Újra "csilivili autók" a bólyi Mol kúton. Az itteni autómosó és egy speciális termék ugyanis, így együtt csodákra képesek. Avatott szakember varázso...
Bővebben →Tartják az irányt Dunaszekcsőn
Rendezett falu képét mutatja Dunaszekcső az átutazók számára. De rendezett a község büdzséje is, tudatosan fejlesztenek, s költik a befolyó bevételek...
Bővebben →Terrán termékek a Construmán
A ClimaControl energiatakarékos és a Futuron napenergiát hasznosító termékeivel, mágnesként vonzotta az érdeklődők sokaságát a Terrán Tetőcserép Gyárt...
Bővebben →Palkonyai ínyencségek
Szikrázó napsütésben, gépkocsik százai, vendégek ezrei érkeztek a Villányi Borvidék szívébe. Ugyanis két napos tavaszi szezon nyitó, Stílusos Vidéki g...
Bővebben →Bólyi siker a minősítőn
A Landesrat szervezésében, az Országos Német Gyermektáncfesztivál déli előválogatóját rendezték meg Pécsváradon. A kulturális seregszemle kiváló alkal...
Bővebben →Tavaszi koncert Babarcon
Tavaszköszöntő koncertre került sor, a régi szép hagyományok jegyében, a babarci kultúrházban. A helyi Ifjúsági Zenekar vendégével, a Dunaszekcsői Fúv...
Bővebben →A napközi haszna
A köznevelési törvény szerint, hacsak az iskola igazgatója nem ad felmentést, 16 óráig a gyermekeknek az iskolában kell tartozkodniuk. Az itt töltött ...
Bővebben →