Helyi hírek, események
Kívánságok éjszakája
Az idei évben már negyedik alkalommal került megrendezésre a Kívánságok Éjszakája, a töttösi Három Kivánság tavon. Kisebb autókaraván futott be sötétedés előtt az egyre közkedveltebb esemény helyszínére. Eljöttek, hogy a csillagos ég alatt, meghitt környezetben úszó mécseseik által útjára engedhessék kívánságainkat, megfogalmazott vágyaikat, no és reális vagy kissé elrugaszkodott álmaikat. A vendéglátók persze készültek az "álomközvetítő eszközökben" nem volt hiány. A tógazda és a főszervező egyaránt örömét fejezi ki, hogy ily sokan elfogadták invitálásukat a kívánságok tavára. A sötétben pislákoló lampionok fénye, megvilágította a tavat, s ilyenkor nemcsak mesebeli látványban lehetett részünk, így a gyönyörű környezetben, hanem egy meghitt, csodálatos zenei koncerttel is gazdagabbak lehettünk. Ez évben
Kéméndi Tamás harmonikaművész és
Dombai Csilla hozta el a zene varázsát, a Kívánságok Éjszakájára. Tamás a fiatal zenész és zenetanár megtiszteltetésnek vette az idei felkérését. A meghitt környezet a zenei élménnyel karöltve, valóban varázslatos hangulatot teremtett a kívánságok éjszakájára. Végül mi sem kívánhatunk mást minthogy, teljesüljenek a mécsesek által elküldött kívánságok, s ez a csodálatos kezdeményezés, jövőre is folytatódjon hasonlóan színpompás hangulatban.
Vadhús promóció Baranyában
Nagyszabású vadhús promócióba kezdett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Megyei Szervezete, tudtuk meg a téma...
Bővebben →A Tenkes kapitánya szerepében
Március 15-én nemcsak megemlékező rendezvények voltak Baranyában, hanem ehhez kapcsolódó családi és gyeremekprogramok is. Így a Siklósi Várban, az "Ál...
Bővebben →A gyógyító harkányi víz
A Harkányi Gyógyfürdőt, joggal nevezik a gyógyulni vágyók Mekkájának. A XIX. századtól járnak ide fürödni és egyben gyógyulni az emberek. A különleges...
Bővebben →Népszerű webtévé Dunaszekcsőn
A Rumán Gábor nevével fémjelzett dunaszekcsői webtévé ötlete, nem mai keletű. A neves televíziós szakember, korábban is adott már át tévés ismereteket...
Bővebben →Halnevelő telep Töttösön
Recirkulácios, szuperintenzív halnevelő telep fogad minket Töttös határában, melynek tulajdonosa a Bóly-Töttösi Zrt. Paramétereit tekintve 0,7 ha-on ...
Bővebben →Népdalok szárnyán
A Schneider Lajos Népdaléneklési és Népzenei Tehetségkutató Verseny a hagyományok ápolásról és a tehetségek felkarolásáról szól, csaknem fél évszázada...
Bővebben →Kiállítás és Majsi Farsang
Eljött a várva várt nap Majson. Hosszas előkészületek után a 26. Majsi Farsangot rendezték meg a településen. Jól bevált forgatókönyv szerint, délelőt...
Bővebben →Kisfarsanggal indult a busó karnevál
Kisfarsanggal útjára indult az idei Mohácsi Busójárás, amely közismerten húshagyó keddel, azaz a tél farkával zárul majd. Mindkét esemény bensőséges j...
Bővebben →Európai alakoskodó, télűző szokások
A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum egy különleges, alkalmi tárlattal készült az idei busójárásra. Magát a Mohácsi Busójárást és a hozzá valamilyen mód...
Bővebben →Farsangi ötletbörze az alsósoknál
Nem mondhatja senki sem, hogy a bólyi suliban nem adták meg a módját az idei farsangolásnak. Az alsós gyerekek izgatottan várták, hogy megmutatthassák...
Bővebben →Szederkényi karnevál busókkal
Idén is Szederkényben kezdték űzni a telet, a messze földön híres mohácsi busók. A Botos és az Ördögfióka csoport a Duna-parti városból ruccant át a K...
Bővebben →Lippói suli farsang
Micsoda karnevál kerekedett az idei lippói sulifarsangból. Csak jelmezeseket lehetett látni a tornateremben, mivelhogy első alkalommal a szülők is beö...
Bővebben →