Helyi hírek, események
Városi díjak Államalapításunk ünnepén
Uralkodása idején, István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját nyilvánította ünneppé. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával, ekkor emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű. Az 1991. évi VIII. törvény augusztus 20-át hivatalos állami ünneppé nyilvánította. Azóta enapon ünnepelnek a bólyiak is, pár éve a Batthyány téren felállított rendezvénysátor alatt. Idén a Bohemians Brass Band adta meg az alaphangulatott. Igazán impúlzív, fergeteges muzsikájukkal hozták lázba az ünneplőket.
Időközben befutott a bólyi program várva várt csillaga. Gajer Bálint baritonjára sokan voltak kíváncsiak, miután megigézte őket korábban, The Voice-ban felfedezett swing-herceg. Ünnep az ünnepben. A képviselő testület kitüntetéseit adta át a város polgármestere. A Bóly Városért díjak idén 3 kiváló bólyi polgárhoz kerültek, akik büszkén vették át az elismerést, névszerint Vörösváczki János, Győri József és Schäffer Józsefné. A dicsőséges és örömteli percek után folytatódott az ünnepi programözön, egésszen a tüzijátékig, ami az idei bólyi augusztus 20-ai programok zárását jelentette.
Javában aratnak a Belvárdi Zrt.-nél
A határban javában tart az aratás. Kombájnok százai vágják a jól beérett búzát térségünkben. A bőséges tavaszi csapadéknak és a kellő számú napsütéses...
Bővebben →Bóly értékeit fűrkészték
A bólyi turisztikai desztináció bemutatását szolgálta az szakmai látogatás, amelyre a napokban került sor a kisvárosban. A régióban működő Tourinform ...
Bővebben →Lendületben a falusi turizmus Liptódon
A hazai falusi turizmus sikereinek egyik eklatáns példája a liptódi Jómadár Vendégház. A kis dél-baranyai zsák falu amúgy csendes mindennapjaiban üde ...
Bővebben →Diákok címereznek a Bóly Zrt. hibrid kukoricájában
Sátorhely határban 230 hektáron, míg beremend határában 290 hektáron termel hibrid kukoricát a Bóly Zrt. A Bonafarm Mezőgazdaság számára továbbra is ...
Bővebben →Tinitrendi és főzőcske tábor
Idén is igazi menedéket adott a Tinitrend és főzőcske tábor résztvevőinek a helyszínt adó hűvös May pince, a kinti kánikulával szemben. Tizennégy leán...
Bővebben →Kánikulában mentsvár a bólyi strand
A nagy nyári kánikulában nincs is jobb egy klassz strandolásnál. A hűsítő habok között felfrissül a testünk, a part mellett napozva pedig a lelki egye...
Bővebben →Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor
Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor. A jubileumi eseménysorozat kiváló hangulatáról a 70 táborlakó diák és felkészült tanáraik gondoskodnak. Kov...
Bővebben →20 éves a szederkényi alkotótábor
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület és a helyi művelődési ház közös szervezése, a 20. Szederkényi Hagyományőrző Alkotótábor. Idén 35 gyer...
Bővebben →Teltházas a bólyi focitábor
Focitábort szervezett a Bólyi SE. A 3 hetes turnus első két hete tart jelenleg, míg augusztus elején újabb tartalmas hét következik. Idén Bóly rendezi...
Bővebben →Sportos napot tartottak a bólyiak
Sikeres volt a ll. Bólyi Sport - Fitt Nap. A csaknem 32 fokos forróság ellenére, szó szerint megmozdult a kisváros sportkedvelő lakossága. Sok százan ...
Bővebben →Egyre profibbak a "bólyi drámások"
Stílusosan, bemutató előadásokkal zárták a tanévet a "bólyi drámások". Négy korcsoportban vettek részt ebben az évben is, személyiség és készségfejles...
Bővebben →Szép eredmények a berkesdi suliban
Véget ért a tanév a Berkesdi Fekete István Általános Iskolában is, idén 17 gyermek ballagott és összesen 104 tanuló fejezte be a 10 hónapos időszakot....
Bővebben →