Helyi hírek, események
Operaénekes az ünnepség díszvendége
Senki nem mondhatja, hogy a szederkényi nyugdíjasok nem tudnak ünnepelni. Mindig is ígényesek voltak saját rendezvényeik kapcsán, megadták a módját a vigasságnak és a tiszteletadásnak egyaránt. Így volt ez a mostani augusztus 20-a előtt is, amikor is a bólyi szépkorú társaikat vendégül látva, a helyi művelődési házban tartották kulturális műsorral egybekötött programjukat. Helyi és vendég fellépők igényes produkciói, no és Sárkány Kázmér operaénekes fenumenális hangja jelentette az esemény savát és borsát. Nem hiába szeretnek Szederkénybe járni környékünk nyugdíjas egyesületei. Itt mindig is pazar vendéglátásban részesülnek, Tukacs Andrásék kitesznek magukért. Az igényes műsor mellett, a gasztronómia sem törpül el, ezúttal is kemencében sült malaccal kedveskedtek vendégeiknek. Akik élményekkel és teli bendővel térhettek haza a nap végén.
Dárdai bíztatta a focista palántákat
Befutott a Danon kamionja Pécsre, aholis egy nemzetközi utánpótlás torna regionális selejtezőjére került sor a PMFC stadionjában és sportelepén. A v...
Bővebben →Nyárádi siker a Kihívás napján
Éjszakai számháborúval kezdték az idei kihívást a nyárádiak, aztán turbó fokozatba kapcsoltak és még nagyon sok sportágban avagy sportos megmozdulásba...
Bővebben →Lángost sütöttek a nagyik
A szajki Harangvölgyi sétányt ellepték a gyerekek, no és kísérőik. A szikrázó napsütésben pazar gyermeknapi mulatozásban részesültek. Mosolyt csalogat...
Bővebben →Kórustalálkozó a Siklósi Várban
A Tenkes Kórusfesztivált első alkalommal rendezték meg a siklósi vár ódon falai között. A kiváló akkusztikájú térben minden egyes hang eljutott a ho...
Bővebben →Búza mustra a határban
Magtól duzzadó kalászokat lenget a szél a határban. Hazai és külföldi búzanemesítő cégek fajtabemutatójára került sor a Trigo kft szervezésében. A n...
Bővebben →Tehetséggála Lippón
Nehéz lenne felgöngyölíteni a lippói suligálák kezdeti dátumát, így részünkről az "emberemlékezet óta megrendezésre kerülő" megjelölést kapta. Idén is...
Bővebben →Felszentelték a kéméndi, felújított Angyalokat
A Szentháromság napi német búcsún szentelték fel a helyreállított Zsolnay-angyalokat Máriakéménden. A Nagyboldogasszony kegytemplom előtt álló hatalma...
Bővebben →Családi gyermeknap Bólyban
A bólyi gyermeknapból leginkább a fagyi és a lufiárusok profitáltak. No de a picurkák sem panaszkodhattak, mivelhogy a Kalandtár szervezői, egy rakat ...
Bővebben →Belvárdon elkelt a 2500. Claas kombájn
A Belvárdgyulai Zrt. és az Axiál Kft. közös ünnepségre került sor, a dél-baranyai agrár cégcsoport központjában. A vendéglátók részéről Szűcs lmre az ...
Bővebben →Stifolder fesztivál Fekeden
A magyar és a sváb ember is szereti a húst és a minőségi hústermékeket. A 9. Fekedi Stifolder Fesztivál alkalmával, 95 mintát kóstolhatott a szakmai é...
Bővebben →Ugráló lippói gyerekek
Óriáscsúzda, légvár és trambulin. Nyugodtan nevezhetjük ezt a sikeres gyermeknap, alapvető receptjének. Jól tudják ezt Lippón is, s ennek szellemében ...
Bővebben →Térségi polgárőr találkozó
A Bólyi és a mohácsi járáshoz tartozó polgárőregyesületek vezetőit hívták meg szakmai tanácskozásra, mégpedig Babarcra. Ezen részt vett a megyei polgá...
Bővebben →