Helyi hírek, események
Energiaparkot avatott az Agro Boy Kft.
Az Agro Boy Kft s annak leánycége, a Zala Tárház Kft., az egykori sormási malom megvásárlásával gazdasági sikertörténetének lapjait kezdte írni Zala Megyében. Ez a történet nem mai keletű, de mára kézzel fogható eredményei vannak. A logisztikailag potentált raktárbázis, jelentős külkereskedelmi forgalmat bonyolít le éves szinten. Emellett a napokban, 500 család éves energia felhasználásának megfelelő kapacitású energiaparkot avattak, államtitkári szinten képviselve a magyar kormányt, polgármesteri szinten pedig Nagykanizsa városát. A 400 millió forint összértékű beruházás, önerőből és a Hungária Takarék finanszírozásában valósult meg Kiskanizsa határában. A két darab, csaknem 500 kw-os erőműhöz, 4000 darab napelem társul, s persze mindez csatlakozik, az EON betáplálási pontjához. A potentált vendégek és a Rétházi család, a nemzeti színű szalag átvágásával avatták fel a beruházást. Energia nélkül nincsen élet, summázták az avató ceremónia résztvevői. A klímavédelemnek és az energia igény kielégítésének harmóniájára kell törekednünk- hallhattuk. A foszilis energia kiváltása megújuló energiával, jövőnk záloga. Ezt az elvet vallja a magyar kormány és az Agro Boy Kft. tulajdonosi köre is. Ennek szellemében ruháztak be most, s teszik ezt a jövőben is. Mindebből akár egy hosszú távú közös projekt is kikerekedhet - tudtuk meg Rétházi Csabától.
Sulibörze a Tudásközpontban
Novemberben a megye több városában várták és várják az általános, valamint a középiskolák végzős osztályaiba járó fiataljait, szüleiket és tanáraikat ...
Bővebben →Virtoúz zenész Nagynyárádról
Nyárádi otthonában látogattuk meg térségünk zenei tehetségét. Természetesen a hanszer is előkerült, sőt, meg is lett szólaltatva. A harmonika mögött h...
Bővebben →Kincskeresők a Dunán
Az 1894 ben készült mohácsi töltés alatt 50 méterrel, továbbá a Cigány zátony homokpadjánál az elmúlt hetek alacsony dunai vízállása alatt, megjelente...
Bővebben →Feederesek megmérettetése az Olaszi tavon
Idén már a 11. Feeder Horgászversenyre került sor a festői környezetben elterülő Olaszi tavon. A víz körül serénykedő horgászok nagy tapasztalattal te...
Bővebben →Best of Pécs közönség kóstoló
A Pécsi Borvidékről származó szép fehér, rozé, no és a vörösborok is erődemonstrációt tartottak a pécsi Jókai Rendezvényházban megrendezett, idei Best...
Bővebben →Maszkfaragó és kerékpárgyűjtő
A mohácsi születésű Englert Antal már gyermekkorában közeli ismeretségbe került, a népművészettel és a busómaszkfaragás fortélyaival. Munkájában, mind...
Bővebben →Közbiztonság mindenekelőtt
Folytatódott a megyei közbiztonsági fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást, a közbiztonságért felelős szakemberek. Garamvári Gábor, a m...
Bővebben →Továbbtanulási fórum Bólyban
A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...
Bővebben →Neves születésnaposok köszöntése
Neves születesnaposokat köszöntöttek a Bólyi Idősek Gondozási Központjában. Ide kapott meghívást a kisváros valamennyi 70-80-90 évese, illetve 90-en é...
Bővebben →Nótáskedvű várkonyiak
A Zengővárkonyi Lukács napi búcsú másnapjára, a rezeseket, vonósokkal felálló, cigány zenészek váltották. Főszerephez jutott a magyarnóta, annak vidám...
Bővebben →A Szedi nyerte a bólyi rangadót
Szomszédvárak rangadóját rendezték meg a megye l-es labdarúgó bajnokságban. Minden sava és borsa meg volt a Bóly-Szederkény mérkőzésnek, felspanolt né...
Bővebben →Szezonzáró motoros gurulás
A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület Vll. Szezonzáró gurulására és családi napjára került sor Pécsett. A gyülekező helyszíne, a Pláza parkolója volt. Tö...
Bővebben →