Helyi hírek, események
Felpörögtek a bólyi futballisták
Egy jó szezon titka a felkészülésben, a keret erősségében és persze a testhezálló stílusban és taktikában keresendő. Jól tudja ez Bolboaca Augustin vezetőedző, azaz a bólyiak mestere is. Bár nem igazán volt szerencsés a szezonnyitányuk, de valamennyien bíznak a jobb folytatásban. Korrekcióra és az eredményesség javítására lesz móduk bőven, hiszen elég hosszú szezon előtt állnak. Elsősorban a pontgyűjtésben kell hatékonybbnak lenniük a következő mérkőzéseken és akkor szép lassan felzárkóznak a tabellán is. A bólyiak megye l-es szereplése rajtuk és ellenfeleiken is múlik. Elég erős a mezőny, mindenki a sikeres évadra hajt. Bolboaca mester és csapata bizakodik a győzelmekkel színesített folytatásban. Ehhez azonban, már most, nagyobb sebességfokozatba kell kapcsolniuk, mint például legutóbb, amikor is 10 gólt rúgtak ellenfelüknek...
Utak, új óvoda, csarnok és a köztéri virágok
Bólyi TOP-os és EFOP-os pályázatok várnak elbírálásra vagy éppen már kivitelezésre. A projektötletekben és azok megvalósításában mindig erős kisvárosb...
Bővebben →Kuncogó apróságok
A baba bábszínház Bólyba érkezett. A Cini Cini muzsika című produkcióval szórakoztatta a legkisebbeket a pécsi Bóbita társulatának két kiváló bábszíné...
Bővebben →Bűnmegelőzés összefogással
Folytatódott a megyei bűnmegelőzési fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást a témafelelős szakemberek. Dr. Fellegi Norbert, a Baranya Me...
Bővebben →Hárs Tibort jutalmazták a Best of Pécsen
A Pécs-Mecsek Borút Egyesület és a Pécsi Borvidék Hegyközségi Tanácsának szervezésében, Best of Pécs elnevezéssel a borvidék legszebb, avagy a prémium...
Bővebben →Nagyikkal készültek a finom sütik
Szülők és nagyszülők részvételével folytatódtak az Őszanyó hetek tartalmas programjai a bólyi óvodában. A Szivárvány csoportban a nagyik avatták be a ...
Bővebben →Horvát tapasztalatszerzés borászainknál
Kisebb és nagyobb horvát baranyai szőlészetek és borászatok képviselői látogattak el a pécsi és a villányi borvidékre, tapasztalatszerzés céljából. Mi...
Bővebben →Vitézi próba az óvodában
Javában tartanak az Őszanyó hetek programjai a bólyi óvodában. A korábbi egy hét történeseit tudatossan széthúzták több hétre, hogy ne terheljék túl...
Bővebben →Átadták az új műfüvest Bólyban
A várva várt bólyi műfüves kispálya elkészült, azt annak rendje és módja szerint adták át használatra, a legkisebb futballistáknak. A TAO források fel...
Bővebben →Zongoravarázs a Vigadóban
A PTE Művészeti Kar - Zeneműveszeti Intézetének köszönhetően, újabb nívós és színvonalas koncertre került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. A Szólóhangs...
Bővebben →Elismerő címek Szederkényben
Szederkény Önkormányzata jó hangulatú s egyben tartalmas nyugdíjas délutánra invitálta a település szépkorú lakosságát. Ennek keretében köszöntötték a...
Bővebben →A Sárdi örökség
"Kékfestőnek lenni Isten áldása" ezek Sárdi János egykori nyárádi kékfestő mester gondolatai, melyet hitvallásként magáénak tud be fia és szakmai ör...
Bővebben →Hullanak a levelek Nyárádon
Nagynyáradon óriási kihívást jelent az őszi levélhullás. Legfőképp a főutcán jelent napi szintű munkát a temérdek mennyiségű levél összeszedése. Erről...
Bővebben →