Helyi hírek, események


In memoriam Heinek Ottó

2018.09.05

Hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után, elhunyt Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának (MNOÖ) elnöke.

Heinek Ottót 1999-ben választották meg az országos német önkormányzat elnökének, tisztségében 2003-ban és 2007-ben is megerősítették. A 2014-es országgyűlési választáson szószólói mandátumot szerzett a német önkormányzat listavezetőjeként, parlamenti helyét azonban még az alakuló ülés előtt - önzetlenül - átadta Ritter Imrének. Heinek Ottó 1960-ban született Mohácson. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar-német szakán 1983-ban szerzett diplomát, majd a német nyelvű Neue Zeitung munkatársa lett, s egésszen 1990-ig tevékenykedett a médiumnál. A 90-es években a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatalnál volt vezető, 95 és 99 között pedig a hivatal elnökhelyetteseként szolgálta a nemzetiségek ügyét. Heinek Ottó nagy vesztesége a hazai németségnek, az országos önkormányzat elnökeként, kiemelten támogatta a baranyai német önkormányzatokat, s azok intézményeit. Többek között neki is köszönhető, hogy az idei parlamenti választáson először, az országos német listáról, német származású képviselő kerülhetett a törvényhozás házába. Elnök Úr, emlékedet, nagy tisztelettel megőrizzük. Nyugodjál békében.


Áldott karácsonyt kívánunk!

2017.12.23

Elindul újra a mese! Fényt porzik gyémánt szekere! Minden csillag egy kereke! Ezeregy angyal száll vele! Jön, emberek, jön, jön az égből I...

Bővebben →

Nyárádi falukarácsony

2017.12.23

A Nyárádi Művészeti Egyesület, a Nagynyárád-Grossnaarad Magyar-Német Baráti Kör, a Kolping Család Egyesült, továbbá a nyugdíjasok és az óvodások jóvol...

Bővebben →

Mennynek muzsikája

2017.12.23

A bólyi Szociális Központ "nagy karácsonyára" a lakók hozzátartozóit is meginvitálták. Sokan el is fogadták a meghívást és nem csaladkoztak, hiszen kü...

Bővebben →

Az emberi faj története Krisztusig

2017.12.23

A bólyi Moziban, " A homoszapiensz története, Krisztus születéséig" címmel tartott, érdekfeszítő előadást, dr.Nagyváradi László egyetemi tanár. Nem el...

Bővebben →

Színes paletta karácsonyra

2017.12.22

Falukarácsony volt ez a javából. Zsúfolásig megtelt kultúrházban rendezték meg az idei, szederkényi karácsonyi műsort. Ez alkalommal is az általános i...

Bővebben →

Újpetrei karácsonyi árnyjáték

2017.12.22

Korábban közös karácsonyi műsorral kedveskedett az újpetrei iskola és óvoda a község lakóinak, míg idén az intézményvezetők más koncepciót választotta...

Bővebben →

Ádventi együttlét

2017.12.22

Karácsonyi hangversenyre került sor a bólyi katolikus templomban. Mindez egy szép hagyományokkal rendelkező, ünnepek előtti rendezvény, közkedvelt kul...

Bővebben →

Meghitt műsor Szediben

2017.12.22

A Szederkényei Nyugdíjasok Egyesülete, idén is nívós programmal búcsúztatta az óévet. Karácsonyi műsorukban szerepet kaptak, a Szederkényi Iskolából...

Bővebben →

Fúvószenére énekeltek a kórusok

2017.12.22

A babarci katolikus templom közönsége rég látott ennyi fellépőt, ádventi koncert alkalmával. Idén a helyi fúvószenkar mellett, a kisnyárádi, a lánycsó...

Bővebben →

Megünnepelték az Év fáját

2017.12.22

10. alkalommal rendezett karácsonyi gálaműsort a Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület. Idén valami újjal próbálkoztak, mégpedig egy zenés,...

Bővebben →

Bólyi suli karácsony

2017.12.22

A Bólyi Zeneiskola valamennyi tanszaka, sőt egykori diákjai is szerepeltek a suli karácsonyi koncertjén. Gyönyörű szép dallamok, közismert zeneművek t...

Bővebben →

Cipősdoboz ajándék akció

2017.12.22

A Fecske nevű paci megrakott speditert húzott maga mögött. Rajta sok száz rászoruló gyermek, ajándékdobozával. Mindez nemes és önzetlen felajánlások h...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162