Helyi hírek, események
Elkezdődött a tanév
38 kis óvodás várta a nagy napot, amikor is a Bólyi Óvodától búcsútvéve 8.-os gyerekek kíséretében átvonulhattak az iskolába. Első alkalommal vették a hátukra az iskolatáskát, s talán ezen a reggelen volt ez a legkönnyebb, mivel a könyveket csak késöbb vehették át az osztálytermekben. Könnyes szemű, büszke szülők kísérték útjukra a gyerekeket, akik szépen, méltóságteljesen vonultak végig Bóly főutcáján. A sulihoz érve a kicsik és kísérőik rendezték soraikat és bevonultak a tanévnyitó helyszínére. Az ünnepség során főszerepet kaptak a mostani másodikosok és persze a leendő elsőosztályosok is. Szeptember 3-án visszavonhatatlanul elkezdődött az idei tanév, mostantól felpörögnek az események az iskola falai között. Sok kihívás, megannyi tanulni való, no és írásbeli és szóbeli felelet vár majd a nebulókra. Sikeres tanévet kívánunk a diákoknak és a tanároknak egyaránt.
Tartásjavító ovis torna
Fejlesztő gyermek tornákon vesznek részt a 3 és 6 éves kor közötti gyerkőcök, Bólyban és további 3 településen. Ennek keretében a szakember játékos, ...
Bővebben →Televíziós portré Ahmann Györgyről
Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Buda...
Bővebben →Nyelvspeciális osztályok a Kisfaludyban
Közkedvelt gimnázium, kimelt továbbtanulási célpont az általános iskolák végzősei számára, a mohácsi Kisfaludy. A patinás suli színvonala, nyelv speci...
Bővebben →Sátorhely humán kincse az iskola
Sárorhely szívében található a helyi kisiskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestülete, mosolyg...
Bővebben →Busójárásra hangolva
Közeleg Magyarország legősibb, legrégebbi télűző farsangi karneválja. Február végén a busóbundákat öltő felnőttek, faragott álarcokban, jellegzetes ke...
Bővebben →Kiállítás az oszmán értékekből
Mohács város önkormányzata 2008-ban testvérvárosi szerződést írt alá Isztambul Bejkoz városrészének önkormányzatával. Később civil kezdeményezésre, ...
Bővebben →Babarciak az első bálozók...
A Babarci Magyar - Német Baráti Kör Tánccsoportjai, a Szivárvány Kórus és a Dorfmusikanten Zenekar adta meg az alaphangot és a jó hangulatot az idei b...
Bővebben →Országos német gála kitüntetésekkel
Január 9-e a magyarországi német önkormányzatok napja. Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a ...
Bővebben →Fülemüle Talk Show a Bóly TV-ben
Fülemüle Talk Show a Bóly TV hétközi magazinjában. Közismert sztárok, borászok, cégvezetők lesznek vendégei beszélgetős, gasztroshownknak. Két héten á...
Bővebben →Téli partnertalálkozók
A téli mezőgazdasági munkáktól mentes időszakot kihasználva, megkezdődtek a Trigo partnertalálkozói. Január és február hónapokban, összesen 5 alkalomm...
Bővebben →Megjött a hó és a zimankó
Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a köve...
Bővebben →Bejgli kupa Bólyban
Egyeseknek laza foci, míg másoknak "erőltetett menet" volt a bólyi karácsonyi teremfutball torna. Pár nappal az ünnep után bizony ráfért minden foci k...
Bővebben →