Helyi hírek, események
A természet csodái a Sveci tavaknál
Érdemes felfedezni a bólyi Alsó-Tukár völgyében meghúzódó Sveci tavakat. A természet csodái, itt egy helyen koncentrálódnak. Növényi és állati populációban is találhatunk különlegességeket. Erre mondják, hogy festői szépségű táj, ahol pár perc, netán órácska idejéig feltöltődik az ember. A tógazda ökologiai lábnyoma, csakis használt ennek a környezetnek, hisz Bóly város ékkövét alakította itt ki, a hosszú évek során. Van ebben munka bőven, de erről a legilletékesebb, Schwertféger Ferenc tud igazán mesélni. Ő mellette, ha valaki hozzáértő véleményt tud megfogalmazni a természet szépségeiről, az nem más, mint Máy Péter forográfus. Köztudott, hogy ő természetfotózásban igencsak otthon van. S mindezt jól bizonyítják korábbi fotóalbumai. Pétert is megihlette már a Sveci tavak szépsége, lencsevégre is kapta őket többször is. A nyárból őszbe áthajló természet melegsége és hűvös eleganciája, egyszerre van jelen ezekben a napokban. Különleges időszakot választottunk mostani találkánkhoz, televízios felvételünk által szerettük volna megmutatni, ezt a kis természeti csodát. Bízunk benne, hogy sikerrel jártunk és elnyerte tetszésüket a Bóly TV magazin műsorában. Ha tehetik, nézzék ezt meg saját szemükkel is és éljék át személyesen a páratlan élményt.
Megnyílt a trófea kiállítás
Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes...
Bővebben →Babarci szüreti mulatság
A babarci Szüreti Mulatság, igen mély gyökerekkel rendelkezik. A település több mint ezer éves múltjából kiindulva, jó pár szüreten túl vannak már az ...
Bővebben →Gőzgombócban ők a legjobbak
Tizenkettedikre sem tudtak hibázni, sőt ismét tökéleteset alkottak. Mármint a geresdlakiak a sváb eledelnek számító gőzgombócokból és a hozzá köthető ...
Bővebben →Átadták a rendelőt Márokon
A kistelepülések korfája nem a legkedvezőbben alakul manapság. Idősödnek falvaink, emellett az elvándorlás is sújtja őket, arról nem is beszélve, hogy...
Bővebben →Kihívások a Montenuovo előtt
A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gaz...
Bővebben →Borban a vígasság, férfikórusok Baranyában
,,A borban öröm, barátság és dal van" - szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente Európa jeles férfikórusai, zenei együttes...
Bővebben →Találkoztak a Karasica mentiek
Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar ...
Bővebben →Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn
Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító ...
Bővebben →Hétköznapok az alkotás öröméért
Az alkotás iránti vágy az ember veleszületett tulajdonsága. Ki a zenében, ki a sportban, s van aki például a képzőművészetekben találja meg saját maga...
Bővebben →Móka és kacagás Lippón
Változatos programokkal színesítik a diákéletet a lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Szinte minden hónapra akad egy-egy jó program, ami ideig-ó...
Bővebben →Országos könyvtári hét Bólyban is
Író-olvasó találkozó, rajzpályázat, könyvbemutató, könyvtári vakrandi és családi barkácsdélután is szerepel a Bólyi Könyvtár október eleji, tematikus ...
Bővebben →Kicsi ovi hatékony módszerekkel
A kis dolgolgokat is nagyon meg kell becsülni. Igy vannak ezzel a nagynyárádiak, létszámát tekintve picurka óvodájukkal. Két óvónénire és egy dadára i...
Bővebben →